Szijjártó Péter: Megállítható a magyar–ukrán kapcsolatok romlása

Kárpátalját közös sikertörténetté kell tenni, mi készen állunk ennek a további építésére – minderről Szijjártó Péter külgazdasági-és külügyminiszter beszélt, miután Dmitro Kulebával, Ukrajna külügyminiszterével folytatott megbeszélést Kijevben.  Őszinte és nyílt párbeszéd miatt érkeztem Kijevbe, hogy a problémákat megbeszéljük – mondta Szijjártó Péter. A külgazdasági-és külügyminiszter szerint a két ország kapcsolata nem a jó irányba fejlődött, […]

Bővebben

„…hagyjátok abba a tevékenységeiteket Ukrajnában, máskülönben a magyarok a saját vérükben fognak megfulladni.”

Újabb fenyegető levelet kapott a kárpátaljai magyarság. Az e-mail ezúttal is – a tegnapihoz hasonlóan – a magyar külképviseletekhez és az „Egán Ede” Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központhoz érkezett. „Ma azokhoz a magyarokhoz intézzük szavainkat, akik Ukrajna területén élnek, valamint Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterhez. Már figyelmeztettünk titeket. Azt hiszitek, hogy nem látjuk, miként próbáljátok megsemmisíteni a biztonságunkat, […]

Bővebben

A magyar kultúra napját méltatták Badalóban

Isten áldd meg a magyart! A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Badalói Alapszervezete és a Badalói Református Egyházközség vasárnap gyülekezeti közösségben méltatta a magyar kultúra napját, amely 1989 óta ünnep a magyarság életében, mivel Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én Szatmárcsekén fejezte be nemzeti imánk, a Himnusz megírását. Talán sokan nem tudják, hogy a kárpátaljai települések […]

Bővebben

Fenyegető levelet kapott több ukrajnai magyar diplomáciai képviselet és kárpátaljai intézmény

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai hivatalos kijevi látogatásának előestéjén, kedden vérontással fenyegető, „Ukrajnai hazafiak” aláírással ellátott levelet kapott Magyarország kijevi nagykövetsége, az ungvári főkonzulátus, a beregszászi konzulátus, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és az Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ. „Mi, ukrajnai hazafiak közöljük veletek, hogy amennyiben külügyminiszteretek, Szijjártó Péter Ukrajnába utazik, cselekedni […]

Bővebben

„A magyar kultúra nekünk, magyarok számára a legfontosabb érték”

1989 óta nem volt olyan esztendő, amikor január 22-én világszerte a magyarok ne emlékeztek volna meg a magyar kultúra napjáról. Bár sokan tudják, de nem árt emlékezni, hogy Kölcsey Ferenc, nemzeti imádságunk szerzője 1823-ban a „mai” keltezést jegyezte a Himnusz egyik tisztázott változatára. A beregszászi posta épülete már szebb napokat is megélt, de talán az […]

Bővebben

Mester András: Turizmus a vírus idején

A koronavírus fenekestül forgatta fel mindennapjainkat, s bár már lassan hozzászoktunk, hiszem, hogy mindenki azt kívánja, legyen mielőbb vége, hisz mindenre rendkívül negatív hatást gyakorol a világjárvány. De legjobban talán a turizmusra nyomta rá a bélyegét a sok korlátozás. A továbbiakban Mester András, a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács (KMTT) elnöke évértékelőjét olvashatják. – Gondolom, nem […]

Bővebben

Az állam által kirendelt ügyvédet biztosítanak a KMKSZ ungvári székháza elleni merénylet elkövetésével vádolt személynek (videó)

Közel kétórás várakozás után kezdődött a KMKSZ ungvári székháza ellen elkövetett robbantásos merénylet harmadik éve húzódó bírósági ügyének soron következő tárgyalása. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség ungvári épülete elleni bűncselekményt 2018 februárjában követték el, viszont az ügyben mindezidáig nem született ítélet. A tárgyalások minden alkalommal újabb és újabb akadályokba ütköztek.

Bővebben