Példátlan diplomáciai incidens: belefojtották a szót a magyar küldöttbe Kijevben

Diplomáciai konfliktus robbant ki az Európai Néppárt ifjúsági szervezetének kijevi konferenciáján, miután a magyar küldött szót emelt a kárpátaljai magyarokat érő hátrányos törvények ellen, ám példátlan módon elvették a szót tőle.

A Fidelitas és az IKSZ közös delegáltjaként a kárpátaljai származású Szimcsera Szilvia vett részt a hétvégén a YEPP (Youth of the European People’s Party) konferenciáján, ahol a minden országból érkező küldöttek az uniós oktatásról vitatkoztak. Az esemény célja volt, hogy a résztvevők az Európai Bizottság számára fogalmazzanak meg közös javaslatokat.

A háromnapos rendezvényt a házigazdák a beszámolók alapján kritikátlan Ukrajna-propagandává változtatták: a küldötteknek Kijev nevezetességei mellett a krími tatárságról kellett megtekinteniük egy propagandafilmet, és emellett általános oroszellenes közhangulat uralkodott. A résztvevők számára többször hangsúlyozták, hogy Krím Ukrajna része, illetve

az eseményt erőltetett országimázsba fordították.

Mindez nem is lenne annyira meglepő, azonban a szombati tanácskozáson a szervezet életében példátlannak mondható incidens történt. A magyar küldött, Szimcsera Szilvia kétperces felszólalásában a kárpátaljai magyar oktatás lehetőségeivel foglalkozott, rámutatva arra, hogy az oktatási törvény és a nyelvtörvény milyen hátrányos helyzetbe hozza az ukrajnai kisebbségeket, magyarokat és románokat egyaránt. Előadásában kifejtette, hogy bár Ukrajna jó úton jár az uniós csatlakozás felé, azonban ezek a diszkriminatív rendelkezések nincsenek összhangban sem a Velencei Bizottság állásfoglalásával, sem pedig az ukrán alkotmánnyal. Felszólalását azonban nem tudta befejezni, mert a YEPP elnöke, a portugál Lídia Pereira félbeszakította azt,

arra hivatkozva, hogy a magyar küldött „tiszteletlen volt az ukrán néppel”.

A Mandiner megkereste Szimcsera Szilviát, aki úgy nyilatkozott: „A tervünk az volt, hogy a YEPP fórumán is hangot adjunk a kárpátaljai kisebbséget érő jogsértéseknek. Felháborítónak tartom, hogy a véleményszabadság jegyében a beszédem sem engedték befejezni, az incidenst követően pedig szabályszerűen kiközösítettek. Mindezt azért, mert tényekkel alátámasztva elmondtam, milyen jogállamot sértő intézkedések vannak jelenleg érvényben Ukrajnában.

A delegáltak közül többen kifejezték szolidaritásukat, azonban Pereira elnök asszony az incidenst követően kijelentette, hogy nem tartozik bocsánatkéréssel sem.”

Az esemény után az IKSZ és a Fidelitas közös állásfoglalást adott ki.

Mandiner

Forrás: