Kiránduláson a verbőciek és feketepatakiak

Olvasói levél

А KMKSZ Verbőci és Feketepataki Alapszervezetének aktivistái az immár hagyományossá vált honismereti kiránduláson vehettek részt. Úti célként ezúttal a Kárpátok hegyvonulatait tűztük ki a történelmi emlékhelyeink érintésével.

Bár az időjárási viszonyok nem voltak biztatóak, a csapat lelkesen indult útnak Popovics Béla helytörténész vezetésével. A résztvevők utazás közben sok érdekes tényt és legendát hallhattak Nagyszőlősről, Királyházáról, Husztról, megismerkedtek a Kankó-vár, a Nyaláb-vár és a huszti vár történetével. Az út során a kirándulók megtekintették a Talabor–Nagy-ági vízerőművet, mely a Nagy-ág és a Talabor folyók között lévő szintkülönbséget kihasználva termel energiát.

Az első megálló a Kamjanka-hágó volt, ahol a friss, tiszta levegő és a fokozatosan őszből télbe váltó erdős hegyoldalak különleges élményt nyújtottak. Innen már nem volt messze a Szinevéri-tó, melyről a kirándulás résztvevői megtudhatták, hogy kb. 10 ezer évvel ezelőtt alakult ki egy földcsuszamlás következtében, közel 1000 méterrel a tengerszint fölött található, s legnagyobb mélységé 22 m. De élvezettel hallgatta mindenki a tó kialakulásáról szóló népi mondákat, legendákat is. A tó és környéké felfedezése után a csapat tovább indult Felsőgereben felé, ugyanis ott található a második világháború alatt épített Árpád-vonal központi bunkere. Kicsik és nagyok egyaránt élvezték a katakombák felfedezését, ahol állandó 13 Celsius-fokos a hőmérséklet, s keskeny folyosók kötik össze a nagyobb termeket, melyek korábban kórházként, lőszerraktárként vagy alvóhelyként szolgáltak.

A kirándulásról végül mindenki fáradtan, de új élményekkel, ismeretekkel gazdagodva ért haza.

A honismereti kirándulás megvalósulását a KMKSZ megyei, valamint a Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének támogatása tette lehetővé, amelyért az alapszervezet elnöksége és tagsága ezúton is köszönetét fejezi ki.

A.E.