Ady Endre ösztöndíj a 2019/2020-as tanévre

Pénzügyi segítség nyújtása a határon túli magyar nyelvű közoktatásban résztvevő, kiemelkedően tehetséges 6–11. évfolyamos (közép- vagy általános iskolában), szociálisan hátrányos helyzetű tanulók számára. A pályázat az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és Nemzeti Tehetség Program támogatásával kerül meghirdetésre.

(Pályázat kódja: NTP-ADY-M-19)
 

Pályázók köre

A pályázatot a kárpátaljai magyar nyelvű oktatásban részt vevő, magyar nemzetiségű, 6–11. évfolyamon (közép- vagy általános iskolában) tanuló, kiemelkedően tehetséges és szociálisan hátrányos helyzetű tanuló, mint magánszemély adhatja be, ösztöndíj támogatás céljából.

A pályázaton igényelhető támogatás összege, formája, mértéke

a) Javasolt támogatás összege: 100.000,- Ft –nak megfelelő UAH/fő a 2019/2020. tanévre.

b) A támogatás vissza nem térítendő támogatás. Az ösztöndíj összegének folyósítása egyszeri átutalással történik.

A támogatandó pályázatok száma Kárpátalján 24 fő.

A pályázat feltétele, követelményei

Pályázatot kizárólag olyan a fentiekben leírt tanuló nyújthatja be, aki

„1) kiemelkedően tehetséges

Ennek kritériuma az alábbiak valamelyike:

a) jó, jeles vagy kitűnő tanulmányi átlagot ért el a 2018/2019-es tanévben,

b) megyei 1-2., vagy országos 1-4. vagy nemzetközi versenyen 1-8. helyezést ért el a 2018/2019-es tanévben,

c) a Tehetségpont a pályázót kiemelkedő tehetségnek tartja, és erről részletes indoklást tartalmazó igazolást és ajánlást állít ki;

és

2) szociálisan hátrányos helyzetű

Ennek kritériuma az alábbiak valamelyike:

a) nagycsaládban él; árva vagy félárva; a szülő egyedülálló;

b) valamelyik szülő regisztrált munkanélküli, vagy tartósan súlyos beteg vagy fogyatékos,

c) olyan egyéb, igazolható családi körülmény, amely miatt a családja az átlagosnál rosszabb anyagi körülmények között él, így zavartalan tanulása veszélyeztetve van.”

 

Benyújtandó dokumentumok

A pályázatnak az alábbi dokumentumokat kell tartalmaznia három eredeti és egy másolati példányban:

 · Pályázati adatlap;

 · Iskolalátogatási igazolás; 

· A 2018/2019. évi év végi bizonyítvány hitelesített fénymásolata;

· Amennyiben van megyei vagy országos, vagy nemzetközi verseny (a 2018/2019-es tanévre vonatkozólag) eredményéről kiállított oklevél másolata, vagy egyéb, ezt igazoló dokumentum (egyszerű fénymásolat is elfogadható, amennyiben a pályázat benyújtásakor felmutatják az eredeti dokumentumot);

· Amennyiben van, a Tehetségpont által a pályázóról kiállított igazolás, ajánlás, amely részletesen bemutatja a pályázó eddigi eredményeit, és tartalmazza a tehetséget bizonyító egyéb igazolásokat (pl. kiállítás, koncert, újításért járó diploma, nemzetközi sportviadal);

 · Nyilatkozat szociális helyzetről: az iskola igazgatója vagy a magyar nyelvű tagozat vezetője vagy az osztályfőnök által kiállított, szociális helyzetet igazoló nyilatkozat.

· A pályázó nyilatkozata;

 · Családösszetételről, valamint szociális helyzetről szóló igazolás;

 · Nyilatkozat arról, hogy korábban részesület-e Ady Endre ösztöndíjban.

 A pályázatot magyar nyelven, példányonként összefűzve kell benyújtani!

Figyelem! Hiánypótlásra nincs lehetőség!

A pályázat benyújtásának módja és helye

A pályázat papír alapon, határidőben történő benyújtása a pályázat érvényességi feltétele, három eredeti és egy másolati példányban, nem postai úton kell eljuttatni az alábbi címre:

„GENIUS” Jótékonysági Alapítvány ( Beregszász, Kossuth tér 6. 90202 )

tel.: 00380314142968

fax: 00380314142968, 

 

e-mail: agora@kmf.uz.uawww.genius-ja.uz.ua

 

A pályázatokat 2019. november 4-től lehet benyújtani.

A pályázat benyújtásának határideje: 2019. november 13. 15.00 óra

 

A pályázati adatlap IDE kattintva letölthető.

A pályázathoz kötelezően csatolandó 1.sz. nyilatkozat IDE kattintva letölthető.

A pályázathoz kötelezően csatolandó 2. sz. nyilatkozat IDE kattintva letölthető.

A pályázati pontrendszer IDE kattintva letölthető.