Szüreti vigadalom Izsnyétén

Olvasói levél

Immár harmadik alkalommal elevenítettünk fel egy régi hagyományt Izsnyétén: minden október végén szüreti vigadalmat tartunk, s nem történt ez másképpen idén sem.

Október 20-án az ünnepségen a falu apraja-nagyja megjelent, valamint Munkács város elöljárói, Magyarország beregszászi konzulja, a jelenleg szolgálatot tartó református lelkész és a falu polgármestere.

Orosz Szilvia, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke üdvözölte az egybegyűlteket. A vendégek felszólalása után a kisiskolások bevonulásával kezdődött a műsor.

A népviseletbe öltözött kislányok és kisfiúk kezükben szőlővel megrakott kosárral énekelték a szüreti dalokat.

Ezt követően az óvodások, a magyar és ukrán tannyelvű iskola tanulói színvonalas műsorszámokkal szórakoztatták a közönséget, melyet az utóbbiak viharos tapssal jutalmaztak.

A kultúrház folyosóján kiállítás volt megtekinthető az iskolások munkáiból, amelyet az őszi termések betakarítása alkalmából készítettek.

Az udvaron kürtőskalács, körhinta, ugrálóvár is várta az érdeklődőket.

Az ünnepség szüreti bállal ért véget.

Köszönetünket fejezzük ki a KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezetének az ünnepség anyagi támogatásáért.