Szüreti sokadalom Mezőkaszonyban

Életet vinni a közösségbe

Immár harmadik éve szerveznek szüreti sokadalmat Mezőkaszonyban. Az idei esztendőben a mulatságra szeptember 28-án került sor a település klubjában, ahol a rossz idő ellenére is sokan voltak kíváncsiak a színvonalas műsorokra. Idén a Gravis Mezőkaszony és Térségéért Civil Szervezet és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Mezőkaszonyi Alapszervezetének közreműködésében jött létre a hagyományőrző rendezvény. 

Pataki Gábor, a Gravis elnöke köszöntötte elsőként az ünneplőket. Beszédében kiemelte, céljuk az, hogy ebben a változó világban összetartsák azt a közösséget, amelybe az Isten teremtette őket. „Manapság egy olyan világban élünk, ahol a változások hamar elérnek bennünket. Kérdés az, hogyan reagálunk erre? Ez a rendezvény az összetartozás szimbóluma is lehet, hiszen azon túl, hogy szórakozunk, felvonultatjuk a kaszonyi értékeket, a finom gyümölcspálinkát, lekvárokat, süteményeket, példát mutatva, miszerint érdemes arra vállalkozni, hogy ezekkel a termékekkel életet vigyünk a közösségünkbe, gazdaságunkba.” 

Szilágyi Mátyás beregszászi magyar főkonzul szintén köszöntötte az egybegyűlteket. Európa a közösségek Európája – hangsúlyozta a főkonzul, majd rámutatott, hogy több ok is akad ezen az őszi napon az örömre, hiszen átadásra került a nagyszőlősi óvoda, Jánosiban pedig félmaratont szerveztek, melyen több százan vettek részt. „Nagyon örülök annak, hogy egymást érik a különféle faluünnepek, sportrendezvények. Mindez azt mutatja, hogy élénk az emberek érdeklődése a hagyományok iránt” – zárta beszédét a főkonzul. 

Radvánszky Ferenc helyi református lelkipásztor ünnepi beszédének kezdetén Máté evangéliumának 13. részét idézte, rámutatva arra, hogy miként a liszt is önmagában ehetetlen, elfújja a szél, azonképpen van ez a közösséggel is, ha nincs közte kovász, összetartó erő. „Kaszonyban hatalmas a lehetőség, és ezek nem kincstári szavak. Nyugodtan húzzuk ki magunkat, mert Isten rengeteg értéket adott. Ezek a rendezvények érintőek, megérintenek mindenkit, a kicsi gyerekektől a nagyszülőkig”– mondta a lelkész. A kaszonyi szervezetek felé fordulva pedig kihangsúlyozta, hogy szolgálatuk legyen érintő, érintse meg az embereket, tartsa össze őket, miként a kovász a lisztet. 

A köszöntő beszédeket az ünnepi műsor követte. Elsőként az Aranykulcsocska Bölcsőde és Óvoda műsora következett, a továbbiakban pedig a Mezőkaszonyi Művészeti Iskola ifjú tehetségei mutatták meg tudásukat a színpadon. Az udvaron felállított sátrakban helyi termékeket lehetett kóstolni, sőt szavazni is volt alkalom a legízletesebb süteményre, borra. Felnőttek és gyerekek egyaránt kipróbálhatták az arcfestést, a tombola pedig értékes nyereményekkel kecsegtetett. Az est további részében hajnalig tartó mulatozás vette kezdetét. 

Tóth János