Nemzeti összetartozásunkat erősítő búzaösszeöntés

Testvérek kenyere

Nevetlenfaluban a helyi gazdák és testvértelepüléseik küldöttségei már harmadik alkalommal öntötték össze búzájukat meghitt ünnepség keretében, csatlakozva a Magyarok Kenyere mozgalomhoz. A Testvérek Kenyere programnak keresztelt rendezvény idén is a Nevetlenfalui Községi Tanács épületében zajlott, ezúttal a búzaösszeöntésre is ott került sor az esős időjárás miatt.

A vendégeket Oroszi József, a Nevetlenfalui Községi Tanács elnöke köszöntötte, hangsúlyozva, hogy a kezdeményezésük országhatárokon átívelő nemzeti összetartozásunkat jelképezi.

Boldog István, a Magyar Országgyűlés fideszes képviselője Sajó Sándor Magyarnak lenni című versével köszöntötte a jelenlévőket.

Gál István, a Nagyszőlősi Járási Tanács képviselője, a járási tanács KMKSZ-frakciójának a vezetője és a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány képviselője felidézte a Magyarok Kenyere program kezdeteit, amelyhez 2014-ben csatlakoztak a kárpátaljai gazdák. Az első évben már 6,7 tonna kenyérgabona gyűlt össze, tavaly már a történelmi egyházakkal és társadalmi szervezetekkel közösen meghirdetett gyűjtésnek köszönhetően 103 tonna, és sikerült elérni azt a célt is, hogy minden magyarlakta településről érkezett felajánlás.

Köszöntötte még a jelenlévőket többek között Révész Attila, Törökszentmiklós alpolgármestere, Lődár Jenő görögkatolikus parochus és Mészár István református lelkész, majd a tesvértelepülések képviselői, önkormányzati vezetők, farmerek és gazdák ünnepélyesen összeöntötték a különböző településeken megtermelt búzát, miközben a Nevetlenfalui Asszonykórus hazafias dalok előadásával tette még ünnepélyesebbé a rendezvényt.

dózsa