Nyilatkozat

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség mélységesen elítéli és elfogadhatatlannak tartja az úzvölgyi katonai temetőnél történteket. Felháborító, hogy a rendvédelmi szervek tétlenül hagyták az eseményeket idáig fajulni. A katonatemető körül kialakult botrány és a 2019. június 6-án történt vandalizmus a kegyeleti…

A legfontosabbak a gyerekek

Műfüves sportpályát és játszóteret avattak Nevetlenfaluban Június 2-án kisebb ünnepség keretében avattak fel a Nagyszőlősi járási Nevetlenfalu központjában egy, a Kárpátaljai Megyei Tanács és a helyi tanács pénzéből létrehozott műfüves futballpályát, valamint vele együtt a Kelet-európai Misszió támogatásával épülő játszóteret,…

Nemzeti összetartozás napja Szürtében

Olvasói levél A KMKSZ Szürtei Alapszervezete a helyi középiskolával és a református egyházközséggel közösen megemlékezést tartott június 4-én, a nemzeti összetartozás napján a református templom udvarán álló emlékmű előtt. A rendezvényen részt vettek a Szürtei Középiskola tanárai és tanulói Haritonova-Ádám…

Cseresznye- és Eperfesztivál Aklihegyen

Mint 2006 óta majd’ minden évben, június 2-án idén is volt Cseresznye- és Eperfesztivál a nagyszőlősi járási Aklihegyen. Mivel a hegy déli fekvésű lejtőin elterülő faluban 7–10 nappal korábban érnek a gyümölcsök, mint a körülötte lévő síkságon, az aklihegyiek ezt…

A „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány közleménye

Azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik magyarnyelv-vizsgát szeretnének tenni, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felnőttképzési Központjában kell regisztrálniuk a 0314123462 telefonszámon, a 149-es melléken. A 2019. június 13-i (9.00–16.00) nyelvvizsgán azok vehetnek részt, akik a fent jelzett telefonszámon előzetesen…

Tart az SZBU bűnvádi eljárása az Egán Ede-alapítvány ellen

Tavaly június 5-én vált ismertté az a tény, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat, SZBU (Szluzsba bezpeki Ukrajini) büntetőeljárást indított az „Egán Ede” Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ” Jótékonysági Alapítvány (JA) ellen szeparatizmus vádjával. Mint ismeretes, a program 2016-ban kezdődött. Az elmúlt évek…

Fájdalom – és élni akarás

Nemzeti összetartozás napi megemlékezés Nagypaládon Ahogy az egy és oszthatatlan magyar nemzet a török világ fájdalmasan hosszú százötven éve alatt sem törődött bele sohasem, hogy három része három különböző országhoz: a Habsburg-uralom alatt álló Királyi Magyarországhoz, a török hűbéres, de…

Zelenszkij partnere: A nyelvtörvényt el kell törölni

Borisz Sefir, a Kvartal 95 kabaré társtulajdonosa, Volodimir Zelenszkij elnök választási programjának egyik szerzője a Detektor Mediának adott interjújában egyebek mellett arról beszélt, hogy az előző hatalom a háborúban volt érdekelt. Szerinte Oroszországgal meg lehet egyezni, a nyelvtörvényt pedig el…