Fancsikai kampányút

A mai nap folyamán Fancsika településén is közgyűlést tartott a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ). Az alapszervezeti gyűlésre a helyi római katolikus parókia rendezvénytermében került sor, ahol szép számmal összegyűltek az érdeklődők. Bak Ferenc, a helyi KMKSZ alapszervezetének elnöke köszöntötte Brenzovics Lászlót, a KMKSZ elnökét, parlamenti képviselőt, Dobsa Istvánt, a KMKSZ Ifjúsági Szervezetének elnökét és […]

Bővebben

Ismét bombariadó Beregszászban, ezúttal az óvodákban

Babják Zoltán Beregszász polgármestere újfent arról tájékoztatott, hogy bombariadó van a városban. „Bejelentés érkezett arról, hogy robbanószerkezeteket helyeztek el minden beregszászi óvodában és bölcsődében. A tűzszerészek, illetve a rendőrség munkatársai ellenőrzik ezen információ hitelességét” – közölte a polgármester Facebook-oldalán. Mint ismeretes, a tegnapi nap folyamán három magyar közintézményben, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán, […]

Bővebben

KMKSZ-közgyűlés Tiszaújhelyen

Ma délelőtt 11 órai kezdettel került sor a tiszaújhelyi kultúrházban a helyi Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) aktivistáinak a közgyűlésére. Az alkalom kezdetén Boldog Ferenc, az alapszervezet elnöke köszöntötte Brenzovics László parlamenti képviselőt, a KMKSZ elnökét, illetve Dobsa Istvánt, a KMKSZ Ifjúsági Szervezetének elnökét, valamint Gál Istvánt, a Pro Agricultura Carpatika Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány […]

Bővebben

Honismereti kiránduláson a munkácsi járási KMKSZ-tagok

2019. június 15-én a KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezete, valamint a járás alapszervezeteinek elnökei és választmányi tagjai honismereti kiránduláson vehettek részt a KMKSZ szervezésében. A program főszervezője s egyben idegenvezetője Nagy Sándor volt, a csongori általános iskola igazgatója, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke, aki rendhagyó történelemórák keretén belül ismertette meg a helyszínek nevezetességeit a résztvevőkkel. Az […]

Bővebben

Barta József a kárpátaljai magyarság összefogásáról és a parlamenti választásokról

A július 21-re előrehozott ukrán parlamenti választásokon a két meghatározó magyar érdekvédelmi szervezet, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) megállapodása értelmében az Ungvár központú egyéni választókerületben Barta József, a KMKSZ alelnöke, a Kárpátaljai Megyei Tanács első elnökhelyettese indul képviselőjelöltként. Hivatalos adatok szerint a körzetben mintegy 20% a magyarok […]

Bővebben

Új korok, régi módszerek

A fenti szavak juthatnak eszébe az embernek a Központi Választási Bizottság (CVK) weboldalának bejegyzését olvasva, amelyből megtudhatjuk, hogy június 18-án újabb Brenzovics László, azaz hogy Vaszil Brenzovics nevű képviselőjelöltet jegyeztek be a 73. számú kárpátaljai választókerületben. Első pillantásra azt hihetnénk, valamiféle tévedésről, könnyen javítható hibáról van szó, annál is inkább, mivel az új jelölt apai […]

Bővebben

„A valós történelmet kell tanítani, nem pedig különféle kitalációkat”

Honfoglalási emlékünnepség Tiszacsomán Idén június 16-án, vasárnap tartották a KMKSZ hagyományos, honfoglaló őseinkre emlékező ünnepségét a Tiszacsomai Honfoglalási Emlék- és Szoborparkban, amely leletanyagában az egyik leggazdagabb X. századi magyar temető területén lett kialakítva. Az ünnepséget Rácz János, a KMKSZ Tiszacsomai Alapszervezetének elnöke nyitotta meg, ismertetve a rendezvény programját. Dr. Horváth-Lugossy Gábor, a budapesti Magyarságkutató Intézet […]

Bővebben

Gyermekek és felnőttek közös ünnepe Csapon

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ungvári Középszintű Szervezete (KMKSZ UKSZ) és Csapi Alapszervezete vasárnap, június 16-án tizenharmadik alkalommal rendezte meg Csapon a gyermeknapot. A színvonalas rendezvénynek ezúttal is a Csapi 2. Számú Széchenyi István Középiskola adott otthont. Az udvarról már korán reggel vidám gyermekdalok hangját repítette messzire a szél, miközben a nagy forróság ellenére egyre […]

Bővebben

Bombariadó több beregszászi magyar közintézményben

Június 19-én Beregszászban több magyar közintézményt evakuáltak bombariadó miatt. A délelőtti órákban a rendőrségre érkezett névtelen telefonos bejelentés után teljesen kiürítették a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát, Magyarország Beregszászi Konzulátusát és a Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskolát. Megerősített információink szerint 10.30-kor (közép-európai i. sz.) értesítette a rendőrség a magyar intézményeket, hogy bombariadó miatt […]

Bővebben

Üzenet

„Mené, tekel – ha érted, vagy nem érted, Jegyezd meg jól: tenéked szól s teérted.” Karinthy Frigyes Talpra, magyar! Itt az idő és a lehetőség üzenni Budapestnek, Kijevnek és a velünk élő kárpátaljai népeknek is. Budapestre üzenjük, hogy itt vagyunk, kárpátaljai magyarok, helytállunk magunkért, képviseletet küldünk az ukrán parlamentbe, megérdemeljük a szimpátiát, a figyelmet és […]

Bővebben