A KMKSZ nyilatkozata az ukrajnai elnökválasztással kapcsolatban

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség megelégedéssel vette tudomásul, hogy az ország lakosságának túlnyomó többsége, köztük a kárpátaljai magyarság is a változásra szavazott. Köszönetet mondunk minden honfitársunknak, akik elmentek szavazni, s ez által esélyt teremtettek arra, hogy az ország elindulhasson a felemelkedés útján.

A KMKSZ gratulál a polgárok bizalmát elnyerő Volodimir Zelenszkij elnöknek. Úgy véljük, hogy a választók több mint 72%-os többségének támogatása olyan politikai tőkét teremtett, amelynek birtokában a megválasztott elnök új, valóban európai értékeken nyugvó politikai irányvonalat követhet.

A magyarlakta településeken a szavazók több mint 90%-a támogatta a változást, annak reményében, hogy az új elnök, az elődjével ellentétben, nem folytat majd magyarellenes politikát.

Mindenekelőtt bízunk benne, hogy az új elnök felhagy a magyarság célzatos asszimilálásának politikájával, s az Alkotmánynak és nemzetközi dokumentumoknak megfelelően teljes körűen biztosítja nyelvhasználati jogait, oktatási jogainak maradéktalan érvényesítését az óvodától az egyetemig. Lehetőséget teremt a kisebbségek, köztük a magyarok parlamenti és helyhatósági képviseletének biztosítására, bilaterális tárgyalások útján elősegíti az ukrán-magyar kapcsolatok átformálását, a kettős állampolgárság intézményének legalizálását. Beszünteti a magyar közéleti személyek vegzálását, s leállítja a magyar szervezetek ellen folyó koncepciós eljárásokat.

Reméljük, hogy az új elnök párbeszédre törekszik majd a társadalom minden rétegével, köztük a nemzeti kisebbségekkel is. A KMKSZ kész együttműködni minden olyan kérdésben, ami elősegítheti az ország felemelkedését, a kárpátaljai magyarok helyzetének javulását, Ukrajna partneri kapcsolatainak megerősödését Magyarországgal s az Európai Unióval.

 

Ungvár, 2019. április 22.