December 9-én Beregszász főterén az összefogás jegyében az adventi várakozás második lángja is fellobbant. A város központján emberek sokasága gyűlt össze, hogy együtt ünnepeljenek ezen alkalomból.
2015-ben a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) kezdeményezésére Beregszász elöljárói, civil szervezetei és történelmi egyházai döntöttek úgy, hogy hagyományteremtő céllal Közös Advent címszó alatt szervezik meg a várakozás ideje alatti programokat.
Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője, a II. RF KMF rektora köszöntötte az egybegyűlteket. „Advent a várakozásról szól: várjuk Krisztus megszületését, aki elhozza a világba a fényt” – kezdte ünnepi beszédét. „Nem akarunk se többet, se kevesebbet, mint a világ boldogabb táján élő emberek: kiszámítható jövőt a gyermekeknek, békés, boldog, nyugodt életet, ahol az alkotómunka határozza meg az életet, nem pedig a félelem, a rettegés, hogy mi lesz velünk és szeretteinkkel” – hangsúlyozta ki Orosz Ildikó. A közösségnek óriási ereje van, hiszen a közös fohász nemcsak az imát erősíti, hanem a hitet is.
Az év végéhez közeledve Babják Zoltán, Beregszász polgármestere beszédében köszönetet mondott mindazoknak, akik az év folyamán segítették a várost, a közösség fejlődését. „A legfontosabb dolgokra kell irányítanunk a figyelmünket: az összefogásra, a békére és a szeretetre. Kívánom mindenkinek, hogy a szeretet és a vele járó békesség tegye széppé az ünnepeket” – szólt a jelenlévőkhöz.
A várakozás második gyertyáját Orosz Ildikó és Babják Zoltán gyújtották meg. Ezt követően a történelmi egyházak képviselői adtak Isten igéjének segítségével „szempontokat” a készülődéshez: először Molnár János beregszászi római katolikus esperes-plébános, majd Taracközi Ferenc, a Beregszászi Református Egyházközség vezető lelkipásztora, Marosi István, a főiskola görögkatolikus lelkésze, valamint Szabó Viktor beregszászi görögkatolikus parochus szóltak az ünneplőkhöz. Lélekemelő szavaikat a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola oktatóinak előadása követte: Krajnik Irén, Varga Gyula és Halász Bertalan harmonikajátéka. A program a főiskolán folytatódott, ahol a gyerekek ingyenes mézeskalácsfestésen vehettek részt. Az alkalom a Magyarországról érkezett UniCum Laude Énekegyüttes koncertjével zárult. Az együttes 1994-ben alakult, jelenleg hatan alkotják azt: Csapó József kontratenor, Meláth Árpád tenor, Mits Arnold tenor, Pap Tamás bariton, Kutnyánszky Csaba bariton, valamint Silló György basszus. Az együttes repertoárjában megtalálhatók a reneszánsz egyházzene és a madrigálok gyöngyszemei, de a kortárs zene műfajai és pop-átiratok is.
lexi