Kiutasították Ukrajnából a beregszászi magyar konzult

Ukrajna persona non gratának (nemkívánatos személynek) nyilvánította Magyarország beregszászi konzulját – jelentette október 4-én hivatalos weboldalán az ukrán külügyminisztérium. A közlemény szerint Keskeny Ernő, Magyarország ukrajnai nagykövete vette át a jegyzéket, amelynek értelmében a konzuli kapcsolatokról szóló 1963-as bécsi egyezmény…

Lejárató sajtókampány Sin József ellen

A Baloga-klán hadat üzent a magyar koalíciónak A mukachevo.net ukrán hírportál tájékoztatása szerint ügyészségi vizsgálat indult Sin József, a Beregszászi Járási Tanács elnöke ellen, aki állítólag törvénytelen módon adott fizetéskiegészítést és prémiumot hivatali munkatársainak, beosztottjainak, illetve saját magának is. Megkérdeztük…

Így lettünk hazaárulókká a szülőföldünkön

Hazaárulás gyanújával indult eljárás a magyar állampolgársággal is rendelkező kárpátaljaiak ellen. Az ukrán külügyminiszter a hét végéig adott haladékot Magyarországnak a beregszászi konzul visszahívására – íme a kettős állampolgársági „botrány” legújabb fejleményei. Múlt szerdán eredménytelenül ért véget New Yorkban Pavlo…

Ülésezett a Kárpátaljai Megyei Tanács

Csütörtökön, szeptember 27-én került sor a Kárpátaljai Megyei Tanács 12. ülésszakának második plenáris ülésére, melyet az elnök, Mihajlo Rivisz ismét szomorú hírrel kezdett: az elmúlt időszakban két kárpátaljai – Heorhij Oljhovszkij és Jaroszlav Bilaninec – vesztette életét az ország keleti…

SZBU-vezető: A törvényhozók feladata a kettős állampolgárság szankcionálásának megoldása

A kettős állampolgárság tilalma ellenére az ukrán jogszabályokban nincs büntetés erre a jogsértésre, a törvényhozók feladata megoldani ennek szankcionálását – jelentette ki Viktor Kononenko, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) helyettes vezetője szerdai kijevi sajtótájékoztatóján a kárpátaljai „útlevélbotránnyal” kapcsolatos újságírói kérdésre…

Negyedik Vígmuzsalyi Sok-a-dalom

Az időjárás is kedvezett a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Nagymuzsalyi Alapszervezetének szervezésében immáron negyedik alkalommal megrendezett hagyományőrző rendezvénynek, a Vígmuzsalyi Sok-a-dalomnak, amelyre szeptember 30-án került sor a települést övező szőlőhegy tövében, a Cotnar borgyár rendezvényközpontjának területén. A faluból az…

Kárpátaljai Közéleti Vezetőképzőt indított az MCC

A közélet iránt érdeklődő kárpátaljai magyar fiatalok számára Kárpátaljai Közéleti Vezetőképző néven az I. Kárpátaljai Közéleti Akadémia mintegy folytatásaként indított képzést a Mathias Corvinus Collegium (MCC) a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséggel (KMKSZ) és a KMKSZ Ifjúsági Szervezetével (KMKSZ ISZ), valamint Bocskor…

Csaknem minden magyar elsős megkapta a tanszercsomagot

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) közösen nyújt be évente pályázatot a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-hez a Széchenyi Jótékonysági Alapítvány nevében, hogy Kárpátalja-szerte minden magyar első osztályos kisgyereket megajándékozzanak egy értékes ajándékcsomaggal. A névre…

Megalakult a KMKSZ Szolyvai Alapszervezete

2018. szeptember 28-án ünnepélyesen megalakult a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Szolyvai Alapszervezete. Az alapító gyűlést Gulácsy Géza, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke nyitotta meg. Örömét fejezte ki, hogy a helyi magyarság újra tevékeny tagja szeretne lenni a kárpátaljai…