Kiutasították Ukrajnából a beregszászi magyar konzult

Ukrajna persona non gratának (nemkívánatos személynek) nyilvánította Magyarország beregszászi konzulját – jelentette október 4-én hivatalos weboldalán az ukrán külügyminisztérium.

A közlemény szerint Keskeny Ernő, Magyarország ukrajnai nagykövete vette át a jegyzéket, amelynek értelmében a konzuli kapcsolatokról szóló 1963-as bécsi egyezmény 23. cikkelye értelmében „a konzuli tisztviselő státusával összeegyeztethetetlen tevékenységekkel összefüggésben a Magyarország Beregszászi Konzulátusa konzuljának el kell hagynia Ukrajna területét az elkövetkező 72 órában”. Az ukrán külügyminisztérium ugyanakkor nem közölte a kiutasított konzul nevét.
„Arra számítunk, hogy a magyar fél a továbbiakban tartózkodni fog bármilyen barátságtalan lépéstől Ukrajna vonatkozásában, tisztviselői pedig az ukrán jogszabályok megsértésétől.
A magyar származású ukrán állampolgárokra egyesítő tényezőként tekintünk a két állam közötti kapcsolatokban, és ugyanerre szólítjuk fel magyar partnereinket is” – zárul az ukrán külügyminisztérium közleménye.

(zzz)