Szijjártó: Elítéli a kormány a kárpátaljai magyarok megfélemlítésére tett kísérleteket

„A kormány nem hagyja, hogy az ukrán vezetés tovább rontsa a kárpátaljai magyarok helyzetét, a megfélemlítésükre tett kísérleteket pedig a leghatározottabban elítéli” – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, egy más témában tartott sajtótájékoztatót követően. 

Szijjártó Péter „kifejezetten barátságtalan” lépésnek nevezte, hogy a beregszászi magyar konzulátuson rejtett kamerával készített felvételeket felhasználták az ukrán választási kampányban, a magyarellenességet szavazatszerzési célra használva. A felvételek a tárcavezető szerint megbízásból készülhettek és szivároghattak ki. Hozzátette, hogy a felvételen rögzített állampolgársági eskütétel minden jogszabálynak megfelel, így csak belpolitikai okokkal, a közelgő választással magyarázható, hogy az ukrán külügyminiszter kifogásolta azt. 
A kettős állampolgárság bevett gyakorlat az EU-ban, az ukrán tiltakozások ezért nem arra utalnak, hogy Kijev komolyan gondolja az európai integrációt és a NATO-tagságot – fogalmazott a miniszter. A nemzetközi kötelezettségeket Ukrajnának is tiszteletben kell tartania, továbbá azt is tudomásul kell vennie, hogy a Kárpátalján élő 150 ezres magyar közösség jogokkal rendelkeznek akkor is, ha Ukrajna ezeket gyengíteni igyekszik – tette hozzá.
Szijjártó Péter közölte azt is, hogy a kormány barátságtalan és kockázatos lépésnek tekintené, ha Ukrajna kiutasítaná a beregszászi konzult, amint arra a kijevi külügyminiszter utalt. Egy ilyen lépés – tette hozzá – új dimenzióba helyezné a két ország kapcsolatait és nem maradna válaszlépés nélkül, de hivatalosan a Külgazdasági és Külügyminisztérium ilyen jelzést nem kapott.    
A kárpátaljai magyarokat hátrányosan érintő intézkedések és megfélemlítési kísérletek után most újabb szintet lépett az ellenük irányuló támadássorozat – jelentette ki. Az eseményeket Magyarország folyamatosan figyelemmel kíséri és – tette hozzá – nem kizárt, hogy a jövőben is szükség lehet az Ukrajna integrációját lassító intézkedésekre. A helyzet miatt jövő kedden a New York-i ENSZ-közgyűlés alkalmával is „lesz miről tárgyalni” – tette hozzá Szijjártó Péter. 
Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter szerdán nem zárta ki a beregszászi magyar konzul kiutasítását, miután a YouTube videomegosztón egy rejtett kamerával készült felvétel jelent meg, amelyen ukrán állampolgárok magyar állampolgársági esküt tesznek Magyarország beregszászi konzulátusán.
A miniszter újságírókkal közölte, hogy New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés ülésszakának keretében találkozik Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel, akinek meg fogja mutatni a beregszászi magyar konzulátuson készült videofelvételt, amely szerinte hiteles.     
„Közlöm Szijjártóval, hogy a konzulnak semmi dolga Kárpátalján, jobban teszi, ha Budapesten osztogatja a magyar útleveleket a magyar állampolgároknak” – mondta a külügyi tárcavezető, jelezve, hogy „meglehetősen feszített lesz találkozójának napirendje” magyar kollégájával.

(MTI)