Összeöntötték a Kárpát-medencei magyar gazdák által gyűjtött búzát Kárpátalján

Ünnepélyesen összeöntötték a “Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem” program keretében a Kárpát-medencei magyar gazdák által gyűjtött búzát szombaton a Beregszász melletti Mezőgecsében. Az ünnepségen mondott köszöntőjében Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke, az Országgyűlés alelnöke…

Ukrajna kész kitiltani az országból a magyar miniszteri biztost

Ha Magyarország nem ad kielégítő magyarázatot az új kárpátaljai miniszteri biztosi tisztséget illetően, Ukrajna kész a kemény reakcióra, többek között megtilthatja a tisztviselő beutazását az országba – jelentette ki Vaszil Bodnar külügyminiszter-helyettes a Jevropejszka Pravdának nyilatkozva. A diplomata a portálnak…

Miniszterelnökség: Ukrajna ellenséget lát abban, akitől a segítséget kapja

Grezsa István majdnem három éven át dolgozott Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosként, új kinevezésével csak a titulus változott, a hozzá tartozó terület nem, tevékenysége semmilyen módon nem irányul Ukrajna ellen, sőt munkája…

Grezsa István Ukrajnából történő kitiltásával fenyeget az ukrán külügy

– Ukrajna kész megtiltani Grezsa István Kárpátalja fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programért felelős miniszteri biztos beutazását Ukrajnába, amennyiben Budapest nem ad megfelelő magyarázatot a biztos kinevezésével kapcsolatban – nyilatkozta Vaszil Bodnar ukrán külügyminiszer-helyettes a Jevropejszka Pravda hírportálnak augusztus 2-án.…

Ukrajnában bekérették a magyar ügyvivőt Orbán tusnádfürdői kijelentései miatt

Tiltakozásul Orbán Viktor magyar kormányfőnek Ukrajna európai és euroatlanti törekvéseivel kapcsolatban mondott “barátságtalan” kijelentései miatti bekérették az ukrán külügyminisztériumba Pap László Csaba rendkívüli követet és meghatalmazott minisztert, magyar ügyvivőt – közölte csütörtökön a kijevi külügyi tárca sajtóosztálya. A közlemény szerint…

Tiltakozó jegyzéket küldött Ukrajna hazánknak

Kijevnek nem tetszett Orbán Viktor beszéde és Grezsa István kinevezése Az ukrán külügyminisztérium bekérette Pap László Csaba kijevi ideiglenes ügyvivőt, tiltakozásul Grezsa István miniszteri biztosi kinevezése és Orbán Viktor miniszterelnök Tusványoson elhangzott kijelentései miatt. Grezsa István lapunknak elmondta: a kijevi…

Ismét szemet szúrt a magyar felirat a Beregszászi járásban

Ismeretlen elkövetők festékszóróval fújták le a nagymuzsalyi helységnévtábla magyar feliratait. A rongálást megörökítő felvételeket Bereczky István posztolta augusztus 1-jén Facebook-oldalán. A Kárpátalja.ma információi szerint a helyi lakosok már megtisztították a táblákat. Egy héttel korábban az ungvári Egán Ede Emlékpark piros-fehér-zöld…