„Nemcsak a húszéveseké a világ…”

VIII. Munkácsi Nemzetközi Nyugdíjas-találkozó Igaz, hogy az ukrán állam – hosszú, munkás éveik „jutalmaként” – nyugdíjnak titulált alamizsnát ad a nyugdíjasok túlnyomó többségének, s egyáltalán nem becsüli meg hajlott korú polgártársainkat, akik pedig becsülettel ledolgoztak sok-sok évtizedet. De hát lassan…

A hagyomány él és továbbadódik

Kilencedik alkalommal szerveztek lekvárfőző fesztivált Mezőgecsében Augusztus 25-én immár kilencedik alkalommal rendezték meg a lekvárfőző fesztivált a beregszászi járási Mezőgecsében a Mezőgecsei Községi Tanács, a Mezőgecsei Hagyományőrzők és Falufejlesztők Egyesületének és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) helyi alapszervezetének közös…

„A kard lefelé, a kereszt felfelé mutasson”

Szent István-napi megemlékezés Tiszasalamonban Az ungvári járási Tiszasalamon közössége hagyományosan a templom előtt álló Szent István-szobornál ünnepelte meg Magyarország születésnapját. Vasárnap, augusztus 19-én ünnepi istentisztelettel kezdődött a rendezvény, melyen Kótyuk Zsolt református lelkipásztor köszöntötte az egybegyűlteket, és a gyülekezet elénekelte…

„Az a feladat, hogy jó művesek legyünk”

Szent István-napi ünnepség család- és gyermeknappal egybekötve Pallóban A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Pallói Alapszervezete és a pallói görögkatolikus egyház összefogásával tavaly sikerült az ungvári járási, mintegy kétharmadában magyar ajkú település életében egy kiemelkedő kulturális és közösségi eseményt megszervezni. Idén…

Nemzetünk aranybetűs ünnepe

I. Tiszacsomai Szent István-napi búcsú A Tiszacsomai Honfoglalási Emlékparkban is megemlékezett a magyar államalapításról a kárpátaljai magyarság augusztus 20-án, Szent István király ünnepén. A rendezvény a Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), a KMKSZ…

A magyar államalapításra emlékezett a KMKSZ Aknaszlatinán

Kárpátalja-szerte számos helyszínen emlékezett meg hétfőn az ukrajnai megye magyarsága államalapító Szent Istvánról; az egyik központi ünnepséget a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ezúttal is a Técsőhöz közeli Aknaszlatinán tartotta. Az aknaszlatinai Szent István római katolikus templomban ünnepi szentmisével és…

Gyengébb a búza- és az árpahozam, de a kukoricatermés ígéretes

Aratás után, aratás előtt A kárpátaljai magyarság többsége faluhelyen él, s jelentős számban a mezőgazdaságból igyekeznek fenntartani önmagukat, családjukat. Így sokak megélhetése függ a nemegyszer szélsőségekbe hajló időjárástól, a folyamatban lévő éghajlatváltozástól, a vetőmagok minőségétől, mezőgazdasági gépeik állapotától, az üzemanyag,…

Véradói Nap és Egészségnap Badalóban

2018. augusztus 23-án, csütörtökön a Badalói Család­orvosi Rendelőben Véradói Napot tartunk, amelyen az Ungvári Megyei Vérátömlesztő munkatársai gyűjtenek vért az önkéntes véradóktól. A vér­adók élelmiszercsomagban, illetve pénzdíjban részesülnek, a munkahellyel rendelkező véradók pedig két szabadnapot is kapnak. A rendezvény kezdete:…

„Az ukránt második nyelvként, kanadai módszer szerint kell tanítani”

Kárpátalján járt Pavlo Hobzej oktatásügyi miniszter Csütörtökön, augusztus 16-án munkalátogatásra megyénkbe érkezett Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériumának vezetőhelyettese. Az előzetes tervek szerint Lilija Hrinevics, a tárca vezetője érkezett volna munkalátogatásra Kárpátaljára, de a munkarendjében történt változások miatt Pavlo Hobzej miniszterhelyettes…