„Az a feladat, hogy jó művesek legyünk”

Szent István-napi ünnepség család- és gyermeknappal egybekötve Pallóban

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Pallói Alapszervezete és a pallói görögkatolikus egyház összefogásával tavaly sikerült az ungvári járási, mintegy kétharmadában magyar ajkú település életében egy kiemelkedő kulturális és közösségi eseményt megszervezni. Idén augusztus 19-én, vasárnap második alkalommal tartottak Szent István-napi rendezvényt, amelyet család- és gyermeknappal egybekötött ünnepség keretében rendeztek meg – tájékoztatta lapunkat Kerek Margit, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke, aki örömteli együttlétet kívánt a megjelenteknek, és köszönetet mondott a támogatóknak, köztük a Kenguru Alapítványnak. A tőlük kapott játékokkal tették a szervezők még színesebbé a gyerekek napját. Mivel a kisközségben sem iskola, sem óvoda nincs, az ünneplő közönség a helyi görögkatolikus templomban gyűlt össze, ahol Fülöp János atya tartott szentmisét.

– Szent István olyan szolgája volt az Úrnak, aki tényleg odafigyelt arra, hogy az ő szőlőskertje, Magyarország fejlődő legyen, ahol van templom, hit és keresztény vallás. Nekünk is feladatunk az, hogy jó művesek legyünk – kezdte, majd Szent Istvánt méltatva kiemelte Imre fiához intézett intelmeinek napjainkban is aktuális üzenetét, és szólt korunk problémáiról, a válásokról, a gyermekvállalás és -nevelés nehézségeiről.

– Ha nincs stabil család, nem lesz jövő. Vannak nagy múltú országok, amelyeknek a jelenük adott, de jövőjük bizonytalan – hangzott el, és az ünnepséggel méginkább felhívták a figyelmet a keresztény hitű és erkölcsű család szerepére. – A gyereket nem küldeni kell templomba, hanem vele együtt kell menni.

Az újkenyér megáldása, melyre szintén sor került, mindig szimbolikus értelemmel bír, mert amikor az új termésből megsütik a kenyeret, hálát adtak a Jóistennek, hogy van mit az asztalra tenni.

– Napjainkban is szegénység van Kárpátalján, de ma más jellegű problémák vannak, nem a kenyér hiányzik. Az elmúlt korokban nehezebb volt. Ma azoknak köszönhetően élünk jobban, akik a múltban sokat dolgoztak, és ehhez a Teremtő adott nekik erőt – hangsúlyozta.

Bujdosó Erzsébet ungvári járási képviselő a saját és az Ungvári Járási Tanács KMKSZ-frakciójának nevében is köszöntve az egybegyűlteket, elmondta, örömteli, hogy együtt emlékezhetünk meg arról a Szent Istvánról, akinek köszönhetően a magyar nemzet erős, európai nemzetté vált, és ma is az.

– Útmutatása, a nemzet, a keresztény család, amely anyából, apából és gyermekből áll, ma is követendő példa. Egész életünket, figyelmünket a gyermekeinkre fordítjuk, támogatjuk őket, és igyekszünk olyan feltételeket biztosítani számukra, hogy vidám gyermekkort élhessenek. Erőt, biztonságot és példát kell mutatni nekik, hogy felkészülhessenek a felnőttkor feladataira, hiszen ők alkotják a jövőt! – fejezte be köszöntőjét Bujdosó Erzsébet.

Nemzeti államalapító királyunkról nemcsak az anyaországban, de a határon túli területeken is megemlékeznek, jegyezte meg Molnár Sándor, a Gálocsi Községi Tanács polgármestere.

– Szent István élete és hagyatéka számunkra, kárpátaljai magyarok számára is aktuális, mert szülőföldünkön szeretnénk magyarnak megmaradni. Ezért össze kell fognunk – zárta gondolatait a polgármester és a rendezvény pozitív szerepét kiemelve megjegyezte – az ünnep a legjobb alkalom arra, hogy a mindennapi küzdelmekből kiemelkedve még közelebb kerüljünk egymáshoz és az együttlétből erőt merítsünk.

A KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek a támogatásával megrendezett ünnepség a templomkertben folytatódott, ahol a gyerekek örömére volt ugrálóvár, póniló, arcfestés, különböző vetélkedők, és mindenkit finom bográcsgulyással kínáltak. Bátran kijelenthetjük, a szervezőknek sikerült megvalósítani céljukat: gyerekek és felnőttek, fiatalok és idősek egyaránt jól érezték magukat.

Rehó Viktória