Az EBESZ szerint nyugodt a helyzet Kárpátalján

Alexander Hug, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ukrajnai megfigyelő missziójának első vezetőhelyettese hétfőn arról tájékoztatott, hogy a szervezet fokozta megfigyelői tevékenységét Ungváron a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) székházát februárban ért támadások miatt, és jelezte, a helyzet jelenleg a régióban nyugodt.

A Novoje Vremja országos ukrán rádiócsatornának nyilatkozva Hug azt is elmondta, hogy az EBESZ-misszió az utóbbi hetekben utánajárt a KMKSZ-székházat ért incidensekkel kapcsolatos információknak. „Megfigyeléseink szerint összességében a helyzet jelenleg nyugodt ebben a térségben” – tette hozzá.

Az EBESZ-tisztségviselő közölte, hogy a szervezet nem nyitott külön irodát Ungváron, hanem több járőrt vezényelt Kárpátaljára (a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszkban állomásozó misszió kötelékéből). Megfigyeléseinek eredményeit az EBESZ-misszó február 28-i, március 1-jei, 5-i és 7-i jelentéseiben összegezte – mondta.

Ukrán illetékesek és médiumok a hétvégén sorozatban cáfolták Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter múlt csütörtöki bejelentését, amely szerint fokozott az EBESZ megfigyelőinek jelenléte Kárpátalján.

mukachevo.net munkácsi hírportál hétfőn azt írta, hogy az utóbbi napokban Ungváron és Beregszászban lehetett látni az EBESZ autóit.

(MTI)