Nyilatkozat

A KMKSZ bíztatónak tartja, hogy az ukrán rendvédelmi szerveknek sikerült kézre keríteni és előállítani Szövetségünk ungvári székháza ellen 2018. február 27.-én véghezvitt merénylet feltételezett elkövetőit.  Figyelembe véve a cselekedet társadalmi súlyosságát, kérjük az előállított személyek előzetes letartóztatásba helyezést. Úgy véljük, hogy a gyanúsítottak óvadék ellenében történő szabadlábra helyezése nem szolgálná az ügy felgöngyölítését, s kérjük, hogy az igazságszolgáltatási szervek a törvénynek megfelelően, az eset társadalmi súlyosságának figyelembevételével járjanak el az ügyben.

A KMKSZ üdvözli az ukrajnai EBESZ delegáció azon felvetését, mely szerint eleget téve Szövetségünk többszöri kérésének, Kárpátalján fokozottabb jelenlétet kívánnak biztosítani, ami az elmúlt időszak eseményeinek fényében szükséges és indokolt.