Valami megmozdult Mezővári kulturális életében – szüreti bál a KMKSZ ISZ szervezésében

Szüreti mulatságra gyülekeztek október 14-én Mezővári fiatal házaspárjai. Hosszú éveken át nem volt lehetőség effajta szórakozási és egyben hagyományőrző alkalmakra. Idén viszont a farsangi mulatság után ez a második hasonló esemény a község életében.
A szüreti bált, melynek a helyi középiskola étkezdéje adott otthont, a KMKSZ Ifjúsági Szervezetének Mezővári Alapszervezete rendezte. Mezőváriban az 1998-as árvízkor megrongálódott, és életveszélyes állapotba került a helyi kultúrház. Azóta a település nem rendelkezik akkora közösségi épülettel, illetve teremmel, amely alkalmas lenne hasonló rendezvények lebonyolítására. Ez lehet az egyik oka a sokéves kihagyásnak, másrészt a pénzforrás is hiányzott mindehhez.

Mezővári Pillangó néptánccsoport

A rendezvény helyszínén megterített asztal várta az érkező vendégeket. Kulturális programként a mezővári Pillangó néptánccsoport előadását tekinthettük meg, akik magyar táncokkal szórakoztatták a nagyérdeműt. Köszönet illeti felkészítő tanárukat, a helyi művészeti iskola koreográfusát, Torzsás Andreát.

Ezt követően az est házigazdája, a KMKSZ ISZ helyi alapszervezetének elnöke, Barta Zoltán köszöntötte a jelenlévőket. Örömét fejezte ki, hogy a faluban ilyen nagy érdeklődést tanúsítottak a rendezvény iránt, hiszen a meghirdetést követően egy héten belül betelt a százfős lista. Ez azt jelenti, hogy van igény effajta alkalmakra, amikor kiszakadhatunk a mindennapok malomkerekéből; az érdeklődés pedig erőt ad a szervezőknek a további munkához.

A szót a polgármester, Salamon Elemér vette át, aki a jelenlévők nevében megköszönte a szervezőknek az áldozatos munkát, illetve abbéli reményének adott hangot, hogy lesz még hasonló kezdeményezés Mezőváriban. Hangsúlyozta, hogy kifejezetten örömtelinek tartja, hogy olyan házaspárok is jelen lehettek, akik családjában az apa az ukrán gazdasági helyzet miatt csak külföldi munkavállalás által tudja biztosítani a megélhetést. A rohanó mindennapokban látjuk egymást az utcán, köszönünk egymásnak, de nincs idő megállni és váltani néhány szót. A hasonló összejövetelek során azonban lehetőség nyílik beszélgetni, nosztalgiázni vagy akár szórakozni.

Kilenc óra magasságában indult az igazi vigadalom. A talpalávalót a főleg mezővári tagokból álló FGH együttes biztosította. Széles zenei repertoárjuknak köszönhetően mindenki megtalálhatta az ízlésének megfelelő dalokat, táncolhattak, vagy egyszerűen csak együtt dúdolgatták az örökzöld slágereket a zenekar énekeseivel. A vacsorát követően tombolasorsolásra került sor, ahol a szervezet logójával ellátott ajándéktárgyakat lehetett nyerni. Három borral és édességekkel teli kosár is licit alá került.

KMKSZ Ifjúsági Szervezetének Mezővári Alapszervezet tagjai, a rendezvény szervezői

A hajnalig tartó mulatságért a jelenlévők nevében hálámat szeretném kifejezni Barta Zoltánnak és feleségének, Beregszászi Barta Rebekának, valamint a segítségükre lévő fiatal csapatnak a hetekig tartó szervezésért. Erőt, egészséget, kitartást kívánunk további tevékenységükhöz. Reméljük, lesznek még hasonló alkalmak, hisz hagyományainkat nem szabad hagyni megfakulni még a jelenlegi viharos társadalmi körülmények között sem. Hiszen a hagyományőrzés közösséget teremt, és csak akkor vagyunk képesek harcolni kultúránkért, nemzeti örökségünkért, anyanyelvünkért, ha összetartunk, és együtt vívjuk meg a harcokat.

A rendezvény megvalósulását a KMKSZ ISZ, a helyi önkormányzat és középiskola is támogatta.

Lechner Ilona
Kárpátalja.ma