Gyermeknapi rendezvény Tégláson

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Téglási Alapszervezete hagyományaihoz híven idén is megszervezte gyermeknapi ünnepségét.

Pálfi-Kovács Erika, a KMKSZ Téglási Alapszervezetének elnök asszonya köszöntötte az egybegyűlteket, elsők között a gyerekeket, hiszen ahogy fogalmazott, ez a nap őértük jön létre, immár negyedik éve. Hangsúlyozta, hogy a szervezőkkel a mai napig lelkesen tervezik a programokat, hogy a gyerekek kedvükre, önfeledten szórakozhassanak. Ezt követően köszöntötte Balogh Líviát, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnök asszonyát, az Ungvári Járási Tanács KMKSZ-frakciójának vezetőjét, Andrejcsák-Tóth Anettát, az Ungvári Járási Tanács képviselőjét, a KMKSZ Palágykomoróci Alapszervezetének elnökét, Kriczky Beátát, a helyi alapszervezet alelnökét, valamint Ignácz Máriát, a Téglási Kultúrház igazgatóját.

Balogh Lívia örömét fejezte ki, hogy a járásban immár ez a hetedik gyereknapi ünnepség, s jó látni, hogy a településen egy igazi élő közösség működik. Elmondta, hogy mindig örömmel érkezik ide, mert az alapszervezet rendezvényei jó hangulatban, vidámságban zajlanak.

Andrejcsák-Tóth Anetta szintén köszöntötte a gyerekeket, s azt kívánta: amilyen erősen ragyog ma a nap, úgy ragyogjon egész nap az ő arcuk is.

A megnyitó után a Téglási Hagyományőrző Társaság műsora következett, amelyben fellépett a Margaréta énekcsoport, az Eszterlánc tánccsoport, a Rózsa Népdalegyüttes, a Pergettyű citerazenekar, valamint az Orchidea tánccsoport.

Ezt követően elkezdődtek a kézműves-foglalkozások: Gerber Éva cukorvirágot készített a gyerekekkel, Károly Erika színes szalagvirágot; gipszformákat önthettek Kriczky Beáta segítségével; Badé Melinda szép hajfonatokat készített a lányoknak, és hosszú sorok álltak az arcfestők sátránál, ahol Szikora Csilla és Illárné Kovács Anikó várta a gyerekeket. Közben megérkezett az évről évre nagy sikernek örvendő tűzoltóautó is, majd ügyességi versenyek kezdődtek Molnár Krisztina vezetésével. Volt aszfaltrajzverseny, Baba-mama Zenés Tipegő a legkisebbeknek, népi ételek kóstolása, majd egy jelmezes-táncos parádé következett, ahol igazi mesehősök szórakoztatták a nagyérdeműt. A gyereknap zárásaképpen hagyományaikhoz híven tortával kedveskedtek a szervezők a programra kilátogató gyerekeknek és szülőknek.

A rendezvény végén az elnök asszony köszönetet mondott a támogatóknak: a KMKSZ UKSZ-nek, az Italia Snack & Pizza étteremnek, amelyeknek jóvoltából az első 50 gyerek ingyen jégkásához juthatott, a Dorcas Nemzetközi Segélyszervezetnek, amely ajándékokkal támogatta a rendezvényt, Ignácz Máriának, hogy évről évre biztosítja a helyszínt, valamint a helyi alapszervezet fiatal aktivistáinak, akik nagyon sokat segítettek a lebonyolításban.

PKE