Eredményhirdetés és fotókiállítás

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete (KMKSZ ISZ) ez év májusában indította útjára újabb fotópályázatát, amelynek eredményhirdetését július 31-én tartotta meg a vele egybekötött fotókiállítással a Rákóczi-főiskola Gross Arnold termében. A kiállításon a beérkezett pályaműveket tekinthették meg az érdeklődők.

A rendezvény megnyitóján Dobsa István, az ISZ elnöke elmondta, hogy a tavalyi év fotópályázatának sikerén elindulva idén ismét érdemesnek látta a szervezet, hogy egy újabb fotópályázatot indítson, de ezúttal más témában. A pályázatra idén a szervezet szociofotókat várt, olyan képeket, amelyek a hétköznapi emberek mindennapjainak egy-egy szeletét igyekeznek megragadni. Az ilyen képek készítéséhez az elnök elmondása szerint már bizonyos fokú szakértelem is szükséges. Dobsa István beszédében rámutatott, hogy a szociofotók képesek elgondolkodtatni, elmélkedésre késztetnek. Egy jól sikerült kép ablak lehet a múltra és a jövőre egyaránt, ösztönözhet cselekvésre – vélekedett a KMKSZ ISZ elnöke.

A rendezvényen jelen volt a zsűri egyik tagja, Makó András. Rávilágított, hogy a szociofotó egy összetett műfaj, amely nem csupán egy szegényebb ember vagy egy romos épület lefényképezéséből áll. A fotós a jelenlévőknek azt tanácsolta, hogy ha ismét megjelenik egy újabb pályázat, ne a régi képekből válogassanak a fényképészek, hanem próbáljanak „vadászni” környezetükben.

A fotópályázatra 14 pályázó küldte be összesen 55 pályamunkáját. Az első és második helyezésről a szakértői zsűri, a közönségdíjról pedig egy Facebook-szavazás keretében a „tetszikek” száma döntött. A pályázat nyertesei a következők lettek:

1. hely: Szabó Máté – Hol vagytok?;

2. hely: Baraté Ágnes – Gyermeki árnyékvilág.

Közönségdíjas: Barta Boglárka – Kisember, tele nagy szeretettel.

A zsűrit Végh László, a Pictures of the Year Internationalen Fotóriport verseny, hírlap kategóriában első helyezést elért budapesti fotóriporter, Fülöp László, valamint Makó András ismert kárpátaljai fotósok alkották.

rsz