Érvénytelennek nyilvánítottak minden Kárpátalja számára nyomtatott szavazólapot

Minden – közel 900 ezer – Kárpátalja megye számára nyomtatott szavazólapot érvénytelennek nyilvánítottak az Önsegítés Egyesülés elnevezésében vétett hiba miatt – közölte a mukachevo.net portál nyomán az Ukrajinszka Pravda Mikola Szlicskóra, a Kárpátaljai Megyei Választási Bizottság elnökére hivatkozva.

Az elnök szavai szerint a pártot a szavazólapokon egyszerűen Önsegítés néven említik, ami, mint kiderült, egy egészen más politikai szervezet megnevezése.

„A szavazólapok szövegét egy egész bizottság hagyta jóvá, amely többek között az Önsegítés Egyesület, a sajtó, a különböző politikai erők felhatalmazott képviselőiből állt. Három héttel ezelőtt minden szavazókörzeti bizottság megismerkedett a szöveggel” – jelentette ki Szlicsko.

Közölte, a választási bizottság dönteni fog a pénzek újraosztásáról és a szavazólapok újranyomtatásáról.

„Érkezünk elvégezni mindezt a választásokig, hogy sor kerülhessen Kárpátalján a szavazásra” – tette hozzá Szlicsko.

Ismeretes, hogy a helyhatósági választásokra október 25-én kerül sor Ukrajnában.

(pravda.com.ua/mukachevo.net/Kárpátalja)

(KárpátaljaLap.net)