Elsöprő magyar győzelem a Beregszászi járásban

A KMKSZ–Ukrajnai Magyar Párt listája kapta a legtöbb szavazatot, 6500 voksot a Beregszászi járásban, ezzel megszerezte a szavazatok 30 százalékát. A második helyre a Jedinij Centr került. Balogáék pártja körülbelül 4000 szavazatot tudhat a magáénak. Dobogós helyre került a másik…

Abszolút magyar többség a Beregszászi Városi Tanácsban

A választási adatok szerint jelentős változáson megy át a Beregszászi Városi Tanács összetétele. A 26 mandátumból közel 13-at kap a KMKSZ–Ukrajnai Magyar Párt és az UMDSZ szövetsége, hiszen 2789 szavazatot gyűjtöttek be – írja a beregovo.today. 1232 szavazattal legfeljebb hat…

Ungváron és Munkácson is lesz magyar érdekképviselet

Az Ungvári Városi Tanácsban is lesz magyar érdekképviselet a Karpatszkij Objektív tudósítása szerint. A KMKSZ választási stábjának információi szerint a szövetség 5,8 százalékkal, azaz 2463 szavazattal lépte át a bejutási küszöböt. Előzetes információk szerin az első helyen a Vidrodzsennyja végzett…

Potápi: a kárpátaljai magyar közösség összefogása sikerre vezetett

A kárpátaljai magyar közösség összefogása sikerre vezetett az ukrajnai helyhatósági választásokon – emelte ki a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár a témában rendezett konferencián kedden a budapesti Magyarság Házában. Potápi Árpád János a Nemzetpolitikai Kutatóintézet rendezvényén rámutatott: a vasárnapi voksolás nagyon…

Jól szerepeltek a magyar pártok az önkormányzati választásokon

Lapzártánkkor ugyan még nem álltak rendelkezésünkre a választások hivatalos eredményei, azonban a sajtóban megjelent és az indulók által közzétett adatok alapján egyértelmű, hogy a magyar pártok összefogása a megyei tanácsi választásokon, illetve Beregszászban a polgármester megválasztása és a városi tanácsi…

A KMKSZ Beregszászi Alapszervezetének közleménye (Facebook)

Tisztelt Beregszásziak! Mindenekelőtt szeretnénk köszönetet mondani Önöknek, választópolgároknak a közös magyar listákra adott szavazataikért. Hálásak vagyunk a kampányban részt vevő személyeknek és mindazoknak, akik segítették, hogy jó eredmény érhessünk el a városban. Az előzetes nem hivatalos eredmények alapján négy párt…

Mindkét magyar párt bejutott a Nagyszőlősi Járási Tanácsba

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) is bejutott a Nagyszőlősi Járási Tanácsba. Előzetes információk szerint a KMKSZ a voksok 15,6%-kát szerezte meg az Egységes Közép, a Vidrodzsennya és a Szolidarnyiszty után. Ezzel várhatóan…

Dobsa István Tiszakeresztúr és Karácsfalva polgármestere

Dobsa Istvánt választották polgármesterré Tiszakeresztúrban és a közigazgatásilag hozzá tartozó Karácsfalván vasárnap a helyhatósági választásokon. A fiatal polgármester a Kárpátalja.ma kérdésére kifejtette, hogy elsődleges célja, hogy Tiszakeresztúr és Karácsfalva az eddigi stagnálást hátrahagyva induljon el a fejlődés útján. – Erre…