A KMKSZ Beregszászi Alapszervezetének közleménye (Facebook)

Tisztelt Beregszásziak!
Mindenekelőtt szeretnénk köszönetet mondani Önöknek, választópolgároknak a közös magyar listákra adott szavazataikért. Hálásak vagyunk a kampányban részt vevő személyeknek és mindazoknak, akik segítették, hogy jó eredmény érhessünk el a városban. Az előzetes nem hivatalos eredmények alapján négy párt jutott be a városi tanácsba, melyek közül a közös magyar listára adták le a legtöbb szavazatot. A város 26 szavazókerületéből 17-ben a magyar lista képviselői nyertek, 8-ban a második helyen végeztek. Ennek tükrében a városi tanács összetétele jelentősen meg fog változni a magyar szervezetek képviselői javára.
Az egyes körzetek eredményeit is igyekszünk majd minél hamarább közzé tenni, mely több információt nyújt a város politikai palettájáról.

Választás 2015 - előzetes eredmények - Beregszász