“Jelentős sikert hozott a magyar összefogás Kárpátalján”

Jelentős sikert hozott a kárpátaljai magyarság számára a múlt vasárnapi ukrajnai helyhatósági választáson a két magyar szervezet összefogása, a történelmi egyházak, civil szervezetek és a magyar kormány általi támogatás – jelentette ki csütörtökön Ungváron Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának…

Elsöprő magyar győzelem a Beregszászi járásban

A KMKSZ–Ukrajnai Magyar Párt listája kapta a legtöbb szavazatot, 6500 voksot a Beregszászi járásban, ezzel megszerezte a szavazatok 30 százalékát. A második helyre a Jedinij Centr került. Balogáék pártja körülbelül 4000 szavazatot tudhat a magáénak. Dobogós helyre került a másik…

Abszolút magyar többség a Beregszászi Városi Tanácsban

A választási adatok szerint jelentős változáson megy át a Beregszászi Városi Tanács összetétele. A 26 mandátumból közel 13-at kap a KMKSZ–Ukrajnai Magyar Párt és az UMDSZ szövetsége, hiszen 2789 szavazatot gyűjtöttek be – írja a beregovo.today. 1232 szavazattal legfeljebb hat…

’56 emlékének köszönhetjük a mai Magyarországot

Az ungvári börtön falán 2006-ban elhelyezett márványtáblánál emlékezett Ungvár magyarsága az 1956-os magyar forradalomra és szabadságharcra. 59 évvel ezelőtt a magyar forradalmat eltipró szovjetek több száz magyar forradalmárt hurcoltak Ungvárra, ahol a börtön épületében vallatták őket a KGB-s kihallgatók, és…

Beatrice-koncert Beregszászban

Babos kendő, Nagy Feró, „Ricse” Október 23-án, egy nappal a teljes „csend” előtt Beregszász főterén, a Kossuth téren előkerült a magyar „rockhívők” körében jól ismert babos kendő (piros alapon fehér pöttyök halmaza) ami egyenes arányosságban áll Nagy Feró és a…

Potápi: a kárpátaljai magyar közösség összefogása sikerre vezetett

A kárpátaljai magyar közösség összefogása sikerre vezetett az ukrajnai helyhatósági választásokon – emelte ki a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár a témában rendezett konferencián kedden a budapesti Magyarság Házában. Potápi Árpád János a Nemzetpolitikai Kutatóintézet rendezvényén rámutatott: a vasárnapi voksolás nagyon…

Jól szerepeltek a magyar pártok az önkormányzati választásokon

Lapzártánkkor ugyan még nem álltak rendelkezésünkre a választások hivatalos eredményei, azonban a sajtóban megjelent és az indulók által közzétett adatok alapján egyértelmű, hogy a magyar pártok összefogása a megyei tanácsi választásokon, illetve Beregszászban a polgármester megválasztása és a városi tanácsi…

Mindkét magyar párt bejutott a Nagyszőlősi Járási Tanácsba

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) is bejutott a Nagyszőlősi Járási Tanácsba. Előzetes információk szerint a KMKSZ a voksok 15,6%-kát szerezte meg az Egységes Közép, a Vidrodzsennya és a Szolidarnyiszty után. Ezzel várhatóan…