„Ahol rólunk döntenek, ne döntsenek nélkülünk”

Izsnyétén járt Tóth Miklós parlamenti képviselőjelölt Június 30-án vasárnap Izsnyétére látogatott Tóth Miklós parlamenti képviselőjelölt, aki a KMKSZ és az UMDSZ összefogása révén a Munkács központú választási körzetben indul. Az izsnyétei lakosok nem közömbösek a választás iránt, hiszen megtelt a…

„A legfontosabb az egészségügy, az oktatás és a gazdaság”

Ukrajna beteg egészségügyét Kárpátalján nagyrészt Magyarország támogatásának köszönhetően igyekeznek orvosolni, mely segítség nélkül sok községi családorvosi rendelő éppolyan lepusztult lenne, mint maga az ukrán állam. Június 27-én a nagyszőlősi járási Verbőcön került átadásra a felújított orvosi rendelő, melynek korszerűsítése Magyarország…

Választások: Finiséhez érkezett a választási küzdelem

Múlt héten lezárult a jelölt­állítás a július 21-ére kiírt előrehozott parlamenti választásokra készülő pártok és magánszemélyek számára, miközben fokozatosan körvonalazódik, mely politikai erők alakíthatják meg az ország következő parlamentjét és kormányát. Már csak öten legények a gáton Továbbra is magabiztosan…

A KMKSZ és az UMDSZ közös képviselőjelölteket támogat

Ukrajnában kezdetét vette a 2019. július 21-re tervezett előrehozott parlamenti választási folyamat, amelyen a kárpátaljai magyarság is részt kíván venni. Lapunknak Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke nyilatkozott. „Jelöltjeinket bejegyezték, az UMDSZ-szel (Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség) a…

Megnevezte képviselőjelöltjeit a KMKSZ az előrehozott ukrán parlamenti választásokra

Három vezetőjének egyéni képviselőjelöltekként való indításáról döntött a 2019. július 21-re tervezett előrehozott ukrán parlamenti választásokon a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) választmánya szombaton Beregszászban. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán tartott ülésén a szervezet választmánya egyhangúlag döntött arról,…

Ukrán–magyar viszony: óvatos közeledés vagy időhúzás?

Az elmúlt napokban rég látott aktivitás, valóságos diplomáciai nagyüzem jellemezte az ukrán–magyar kapcsolatokat. Előbb november 26-án Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára látogatott Kijevbe, majd november 28-án, szerdán a két ország közötti konzuli konzultációk helyszíne volt az ukrán…