„Ahol rólunk döntenek, ne döntsenek nélkülünk”

Izsnyétén járt Tóth Miklós parlamenti képviselőjelölt

Június 30-án vasárnap Izsnyétére látogatott Tóth Miklós parlamenti képviselőjelölt, aki a KMKSZ és az UMDSZ összefogása révén a Munkács központú választási körzetben indul. Az izsnyétei lakosok nem közömbösek a választás iránt, hiszen megtelt a kultúrház klubja választópolgárokkal. Orosz Szilvia, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke köszöntötte a lakosokat, és bemutatta a vendégeket. Elsőként Gulácsy Géza szólt a helyiekhez. Elmondta, hogy a választási körzeteket készakarva úgy szabták, hogy még véletlenül se kerüljön magyar képviselő a parlamentbe, ezért bír nagy jelentőséggel az összefogás, mely politikai szinten a közelmúltban megtörtént. A munkácsi körzetben Tóth Miklós, a megyei tanács képviselője száll harcba azért, hogy a magyarokat képviselje a Legfelsőbb Tanácsban. „Esélyünk csak úgy lehet, ha minden magyar elmegy szavazni” – zárta rövid felvezetőjét Gulácsy Géza.

Tóth Miklós köszöntött minden jelenlévőt, majd megjegyezte, hogy sajnos, mint az a teremben is látható, sokkal kevesebb férfi van itthon, mint nő, mivel sokan a megélhetés érdekében az országhatárokon túl kénytelenek munkát vállalni. „Tudjuk azt, hogy Kárpátalján két olyan szervezet van, amely arra hivatott, hogy a kárpátaljai magyarság közös érdekét képviselje. Próbálunk munkahelyeket teremteni, megragadni azokat a lehetőségeket,  amelyekkel rendelkezünk” – mondta a képviselő, majd köszönetét fejezte ki a magyar kormány felé az eddigi támogatásokért. „Több mint ezer éve itt élünk, és ez alatt az ezer év alatt sokszor volt olyan nehéz pillanat, amikor nem volt könnyű az élet. Ha mindenki úgy döntött volna, hogy elhagyja ezt az országot, akkor lehet, hogy már nem is tudnánk magyarul beszélni itt önökkel. … Meg kell tennünk mindent annak érdekében, hogy ott, ahol rólunk döntenek, ne döntsenek nélkülünk” – szögezte le a képviselő. Tóth Miklós emlékeztetett arra  hogy „a történelem folyamán mi, magyarok sok mindenbe belevágtunk, forradalmakba, szabadságharcba úgy, hogy nem latolgattuk az esélyt. Bár nem jósoltak nekünk fényes jövőt, tudtuk azt, hogy ki kell állnunk, mert magyarok vagyunk, attól függetlenül, hogy hol élünk. A bizalom ott kezdődik, ahol van egy közös érdek.” Az összefogás egyik legfontosabb érdeme Tóth Miklós szerint, hogy a magyar szervezetek lettek a megyei tanácsban a mérleg nyelve, nélkülük nem tudnak dönteni. „2015-től van mit az asztalra letenni, és nem mondhatom azt, hogy ez a mi érdemünk, ez közös érdek, hiszen a  magyar választópolgárok komolyan vették a választásokat, és magyar emberre adták a voksukat” – tette hozzá a képviselő. Az izsnyétei polgárok kérdéseiből fakadóan elhangzott, hogy Tóth Miklós ellen nem indítottak technikai jelöltet, mindazonáltal más választókörzetben élő ismerőseink figyelmét hívjuk fel arra, hogy Brenzovics László ellen indítottak azonos nevű technikai jelölteket, ezért a választás napján különös figyelemmel szavazzanak.

Jájá