Moszkal: Viktor Baloga pártja rendelte meg és helyeztette ki a magyarellenes óriásplakátokat Kárpátalján

A Viktor Baloga kárpátaljai oligarcha-politikus vezette Jedinij Centr (Egységes Centrum, JC) párt vezetői rendelték meg és helyeztették ki idén októberben és novemberben a kárpátaljai magyarság három prominens vezetőjét ábrázoló magyarellenes óriásplakátokat a főutak mentén Kárpátalja több járásában – közölte Hennagyij Moszkal kárpátaljai kormányzó vasárnap…

A várakozás második gyertyája is meggyúlt Beregszász főterén

December 9-én Beregszász főterén az összefogás jegyében az adventi várakozás második lángja is fellobbant. A város központján emberek sokasága gyűlt össze, hogy együtt ünnepeljenek ezen alkalomból. 2015-ben a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) kezdeményezésére Beregszász elöljárói,…

Terítéken a kárpátaljai helyzet Kolozsváron is

Találkozó az ENSZ kisebbségügyi különmegbízottjával December 4-én Kolozsváron, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen került sor a Magyarországgal szomszédos államokban működő magyar kisebbségi szervezetek vezetőinek találkozójára Fernand de Varennes professzorral, az ENSZ kisebbségügyi különmegbízottjával. A megjelenteket Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek…

Rendszeresen zaklatják az ukrán hatóságok a kárpátaljai magyar önkormányzati képviselőket határátlépéskor

Kijevben összeállított feketelista alapján határátlépéskor rendszeresen zaklatják a kárpátaljai magyar önkormányzati képviselőket, újságírókat és aktivistákat az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és a határőrség munkatársai – írta csütörtökön a Kárpátalja.ma kárpátaljai magyar hírportál. A híroldal szerkesztősége Kárpátalja megyei és járási magyar…

„Szól a Fülemüle!” –V. Kárpátaljai népzenei és néptánc tehetségkutató

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány 2019 tavaszán immáron ötödik alkalommal népzene- és néptánc tehetségkutatót hirdet Szól a fülemüle néven, Kárpátalján. A tehetségkutató a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja Együttműködésének és Összehangolt Fejlesztési Feladatainak Kormányzati Koordinációjáért felelős Kormánybiztosság, a Miniszterelnökség, Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap támogatásával…

Mukachevo.net: Büntetőeljárás indulhat Orosz Ildikó ellen

A mukachevo.net nem hivatalos információkra hivatkozva vasárnap este közölte, büntetőeljárás indulhat Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője ellen. A portál információi szerint Orosz Ildikónak a Büntetőtörvénykönyv 161. cikkelye (A polgárok egyenjogúságának…

Az 1944-ben elhurcoltakra emlékeztek Beregszászban

November 19-én Beregszászban is megemlékezést tartottak a Pro Cultura Subcarpathica (PCS), a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) Történelem és Társadalomtudományi Tanszéke, a város polgármesteri hivatala és a történelmi egyházak közös szervezésében az 1944-ben málenkij robotra elhurcoltak…

Újabb rejtélyes óriásplakátok jelentek meg Kárpátalján

Roman Kelemen huszti aktivista Facebook közösségi oldalán tette közzé, miszerint újabb rejtélyes óriásplakátok jelentek meg Kárpátalja területén. A plakáton ezúttal Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora, megyei képviselő, a Kárpátaljai Megyei…

Egy ismeretlen parlamenti képviselőre hivatkoztak

Orosz Ildikót kihallgatta az ukrán titkosszolgálat November 14-én be­idézték és kihallgatták Ukrajna Biztonsági Szolgálatának ungvári székházában Orosz Ildikót, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselőjét, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektorát, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnökét a Budapesten október 23-án…

Bekérette Orosz Ildikót az Ukrán Biztonsági Szolgálat

A Terror Háza Múzeumnál október 23-án tartott központi megemlékezésen elhangzott beszéde kapcsán hallgatta ki Orosz Ildikót az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) helyi kirendeltsége november 14-én. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektorát, kárpátaljai megyei képviselőt az SZBU egyik munkatársa…