A határon túli magyarok számára kulcsfontosságú a Minority SafePack

A kisebbségek jogainak védelméről szóló európai aláírásgyűjtés támogatására buzdított mindenkit Orbán Viktor miniszterelnök. Ha sikeres lesz a kezdeményezés, akkor az Európai Uniónak érdemben kell majd foglalkoznia az őshonos kisebbségek helyzetével, így a határon túl élő magyarok jogaival is. Legalább egy…

Kisebbségi jogérvényesítési tapasztalataikat osztották meg a határon túli magyar pártok képviselői

Több évtizedes kisebbségi jogérvényesítésért folytatott tapasztalataikat összegezték a külhoni magyar pártok politikusai tegnap Tusványoson. Brenzovics László, a KMKSZ elnöke szerint mára a kárpátaljai magyarság került a legnehezebb helyzetbe a kisebbségi jogérvényesítési küzdelemben. A KMKSZ elnöke a beszélgetés keretében felidézte, hogy…

Meghallgatás a Legfelső Tanács kisebbségi bizottságában

Az emberi jogok nemzeti stratégiájának megvalósítása az őshonos népek és nemzeti kisebbségek jogainak biztosítása és védelme terén, valamint az e védelem hatékony mechanizmusainak létrehozására irányuló jogszabályi kezdeményezések témában tartott meghallgatást a Legfelső Tanács emberi jogi, nemzeti kisebbségi és etnikumközi kapcsolatok…

Az anyaországban is téma az ukrán nyelvtörvénytervezet

Február 10-én került sor a Nemzetpolitikai Kutatóintézet éves nyitórendezvényére Jogkiterjesztési küzdelem Ukrajnában: eszközök és lehetőségek címmel. Az eseményen dr. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, Darcsi Karolina, a KMKSZ kommunikációs és politikai titkára, a Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi…

Eltörölnék a nyelvtörvényt, a KMKSZ levélben fordult a nemzetközi szervezetekhez

Ukrajna Alkotmánybírósága (КСУ) többszöri elutasítás után 2016. november 17-én érdemben tárgyalt az érvényben lévő, ellenzői szerint a kisebbségek számára túlzottan megengedő nyelvtörvény alkotmányosságának kérdéséről. Szervezetünk úgy véli, a nyelvtörvény esetleges eltörlésével ismét egy olyan, az Ukrajnában élő nemzeti kisebbségeket hátrányosan…

Tájékoztató Ukrajnának az állami nyelvpolitika alapjairól szóló törvénye Ukrajna Alkotmánybírósága általi alkotmányossági vizsgálatáról

Kapcsolódó dokumentumok: Beadvany_Alkotmanybirosag melleklet angol Level AB nyelvtorveny EBESZ, FUEN angol Level AB nyelvtorveny EBESZ, FUEN magy Tájékoztató Ukrajnának az állami nyelvpolitika alapjairól szóló törvénye Ukrajna Alkotmánybírósága általi alkotmányossági vizsgálatáról Ukrajna Alkotmánybírósága (KSZU) információs-elemző részlegének tájékoztatása szerint a KSZU 2016.…