Az ukrajnai nemzeti kisebbségek vezetőivel is találkozott Várhelyi Olivér Kijevben

Kijevi látogatása során ma reggel találkozott Várhelyi Olivér szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős EU-biztos az ukrajnai nemzeti kisebbségek vezetőivel, köztük Brenzovics Lászlóval, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökével. A megbeszélésről Brenzovics László adott interjút. „Rendkívül fontosnak tartom, hogy egy magyar…

Brenzovics László is részt vett az Európa-Ukrajna Fórumon Lengyelországban (videó)

A lengyelországi Rzeszowban rendezték meg a 13. Európa-Ukrajna Fórumot. A rendezvényen Ukrajna és az Európai Uniós országok szakemberei a politikai, gazdasági, valamint a kulturális kapcsolatok lehetőségeit vizsgálták. A fórumon részt vett és felszólalt Brenzovics László, a KMKSZ elnöke is, aki beszámolt a kárpátaljai magyarság helyzetéről.  

Évindító egyeztetés a magyar–magyar kapcsolatokban

A kárpátaljai magyar érdekképviseleti szervezetek vezetőivel egyeztetett január 31-én Ungváron Szili Katalin autonómia ügyekért felelős miniszteri megbízott és Kalmár Ferenc, a Külgazdasági és Külügyminisztérium szomszédságpolitikáért felelős miniszteri biztosa. A találkozó során a napirenden szerepelt az ukrán–magyar kapcsolatok rendezése, az oktatási…

Nyilatkozat a középfokú oktatásról szóló törvénnyel kapcsolatban

A kárpátaljai magyar szervezetek tiltakoznak a parlament által 2020. január 16-án elfogadott „Teljes általános középoktatásról” szóló, 0901. számú törvény kisebbségi nyelvhasználatot érintő tételei ellen, mely az ország alkotmányát és nemzetközi vállalásait semmibe véve megfosztja a nemzetiségi kisebbségeket az anyanyelven való…

Emléktáblák, sportversenyek, koncertek, választások Tiszaújlakon

Ahhoz, hogy a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) be tudja tölteni hivatását: a kárpátaljai magyarság összefogását, kultúránk és nemzeti öntudatunk ápolását, illetve nemzetrészünk érdekvédelmét, nemcsak az szükségeltetik, hogy vezető kisebbségi politikusaink minél okosabban és minél bátrabban politizáljanak, hanem az is,…

Fodó Sándor Közösségi Házat adtak át Visken

A magyar kormány támogatásával december 18-án ünnepélyes keretek között adták át a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alapító elnökének egykori családi portáján a róla elnevezett közösségi házat. Az ünnepélyes átadó alkalmával Brenzovics László, a KMKSZ elnöke elmondta: Fodó Sándor egyénisége…

Rendelőátadás Kaszonyban

Ünnepélyes keretek között került sor a felújított mezőkaszonyi családorvosi rendelő átadására december 17-én. A település rendelője a lakosság egészségügyi ellátását biztosítja, amely jelenleg 2200 regisztrált főt jelent. Az öttagú kollektíva rendelkezésére álló létesítményben a meglévő 11-ből két helyiséget a mentőszolgálat…