1. Óvodai nevelés
Az oktatás egyik alapozó fontos része. Tény, hogy a gyermek számára a legjobb nevelőintézmény a család. Személyiségét, érzelmi világát csak a meleg családi légkör alakíthatja olyanná, hogy nyitott és vidám iskolás legyen belőle. Célszerű viszont az 5. életévét betöltő gyermeket egy évre óvodai nevelésben részesíteni. Erre azért van szükség, hogy a gyermek megszokja a közösséget, felkészüljön az iskolai életre egy szabadabb, a családias légkörhöz és helyzethez legközelebb álló intézményben. Fontos az egyéves óvodai képzés azért is, hogy a nevelő és az óvoda ápolónője, gyermekorvosa megfigyelései alapján szűrjék ki a nem iskolaéretteket, akik így lelki törés nélkül egy pótév felkészítés után kerülnének iskolába. Kevesebb lenne az osztályismétlő, az írást és olvasást nehezen elsajátító kisdiák. Ez csak akkor valósulhat meg, ha magyar nyelvű oktatásunk már olyan szintű autonómiával rendelkezik, amely kötelezővé teheti az egyéves iskolai felkészítőt. Ennek pedig meg kell teremteni a jogi, anyagi és tárgyi feltételeit, vagyis, hogy a család anyagi és szociális helyzetének megfelelően dotálják államilag az óvodai ellátást, hogy az mindenki számára elérhető legyen. Ennek értelmében szükséges, hogy minden magyarok által is lakott településen legyen megfelelő intézmény. Tekintettel a gazdaság mai helyzetére, ettől az állapottól még nagyon messze vagyunk, hiszen a felsoroltak közül egyik feltételt sem tudjuk biztosítani. Ám az ügyért tudunk tenni a szülők körében végzett felvilágosítással, magyar óvodai csoportok nyitásának szorgalmazásával, önálló magyar bázisóvodák létesítésével. Különösen fontos az egyéves óvodai nevelés anyanyelven a városokban, hiszen a sikeres iskolai oktatás egyik alapvető feltétele, hogy a gyermek szabadon tudja használni az oktatás nyelvét, mert a nyelv nemcsak az érintkezés, hanem elsősorban a gondolkozás eszköze.
Az óvodai nevelésről szóló rendelet kimondja, hogy a szülők kérésére bárhol nyithatók ilyen csoportok, a kérdés mégsem oldható meg konfliktusok nélkül. Minden egyes új csoport indításánál egy más nyelvű óvodai nevelői állás szűnik meg, így ez természetes ellenállást vált ki az ott dolgozókban. Egy új csoport nyitása sokszor attól függ, hogy mennyire elszántak a kezdeményezők, és mennyi toleranciával rendelkeznek az ügyet kezelő szervek, az óvodavezetés, a kollektíva. A leendő iskolások előkészítésénél fontos az a légkör, amely az óvodában uralkodik, hiszen ez határozza meg a gyermek fejlődését.
“A mai napig Kárpátalján a magyar óvodai csoportokban is az ukrán nevelési-oktatási program szerint dolgoznak az óvónők. Az ukrán program még 1986-ban jelent meg, s teljesen elavultnak tekinthető. Eddig sem felelt meg a magyar óvodák számára, mert a játékok, mondókák, versek, mesék ajánlott szövege nem a magyar népköltészetből, hagyományokból fakadt, hanem számunkra teljesen idegen orosz vagy ukrán hagyományokon épült. Az ukrán program kötelező foglalkozásokat ír elő. A múltban a foglalkozások úgy zajlottak, mint az iskolai órák. De az óvodás nem iskolás, vele nem lehet, illetve nem szabad úgy tanulni, mint az iskolásokkal… Sokkal gyorsabban érünk el célt, ha iskolásjellegű tanulás helyett vidám, játékos formában fejlesztjük, neveljük a gyermeket.”1
Az óvodai nevelésnek csak úgy van értelme, ha az nem másolja az iskolát, hanem hagyja szabadon játszani, élni a gyereket. Ez pedig akkor valósul meg, ha óvónőink alternatív programok alapján dolgozhatnak. Ennek megvalósítása főleg az óvónők kezdeményezőkészségén múlik, hiszen a törvény, valamint a rendelet ezt nem ellenzi.
2. Általános és középfokú oktatás, szakképzés
Az általános és középfokú képzés megszervezésekor figyelmet kell fordítanunk az oktatást meghatározó elemekre; ezek: az intézmények szerkezete, az óratervek, a tantervek, a tanárok és nevelők felkészültsége. A kárpátaljai magyar iskolák kialakításánál figyelembe kell venni más szempontokat is: a hatályos ukrán oktatási törvényt, sajátos hagyományainkat, amelyek az anyaországhoz kötnek minket, és nem lehet megkerülni azt sem, hogy egyre fontosabb az integrálódás Európához.
Az ukrán miniszteri kabinet rendelete az oktatási intézmények három fokozatát különbözteti meg: elemi iskolák, alapiskolák, teljes középiskolák. Mindhárom fokozat működhet külön intézményként és egy igazgatás alatt is. A tehetséges gyerekek számára szakosított osztályok nyithatók, gimnáziumok és líceumok szervezhetők. A gimnázium a tehetséges gyerekek humán nevelésével foglalkozó iskola, ami az elemi iskola utáni oktatást és nevelést vállalja fel, és így az oktatás második és harmadik szakaszát egyesíti. A líceum olyan középfokú oktatási intézmény, amely tanulói számára az állami törzsanyagtól magasabb szintű képzést biztosít. A líceumi képzés ideje olyan lehet, mint az általános középiskola harmadik szakaszáé, vagy 1–2 évvel hosszabb. Az oktatás harmadik szakasza nem kötelező, mivel a tankötelezettség korhatára 15 év, ami egyébként megfelel a kárpátaljai kulturális-gazdasági szintnek.
Ez a rendelet tehát a 11 éves általános középiskola mellett lehetőséget ad arra, hogy más struktúrájú iskolákban gondolkodjunk. Figyelembe véve az ukrán oktatási törvényt és az ukrán rendeleteket, a nemzetközi struktúrákat és hagyományainkat, a számunkra járható út a 9+3 képzés lenne, amely megvalósítható 4+8 változatban és 6+6 változatban is. Ha a rendeletet úgy értelmezzük, hogy a líceum a felső iskolai fokozat olyan része, amely annyiban hosszabb a harmadik fokozatnál két évvel, hogy a 8. osztály után kezdődik és a 12. évvel ér véget, akkor elképzelhető a 8+4-es szerkezet is.
Sokakban felmerül a kérdés, hogy miért van szükség ennyiféle iskolára, miért nem jó számunkra a megszokott 11 osztályos középiskola? Be kell látnunk, hogy ha csak a tanórán differenciáljuk az oktatást, az nem elég hatékony, mert minden gyereknek ugyanazt az anyagot kell elsajátítania. A fejlettebb képességűek unatkoznak időnként, a gyengébbek viszont, mivel nem értik az anyagot, sikertelennek érzik munkájukat. Végeredményben, ha különböző okok miatt is, a gyerekek leszoknak az önálló gondolkodásról, a tanulásról, ami a tudás leértékelődéséhez is vezethet. A hatékonyabb oktatás egyik feltétele, hogy minden tanuló képességeinek és lehetőségeinek megfelelő iskolába kerüljön. Ezt tenné lehetővé a fentebb említett struktúra kialakítása. Vizsgáljuk meg mindegyik lehetőséget és megvalósításának feltételeit.
A 4+8 rendszer azt jelenti, hogy az elemi iskola után a legtehetségesebb tanulókat egy iskolába szervezi, hogy egy folyamatos magasabb megterhelés mellett képességeiket maximálisan tudják fejleszteni. Ilyen intézmény a Beregszászi Magyar Gimnázium. A gimnáziumnak az alapítása jár a legtöbb gonddal a felvázolt iskolaszerkezetek között. Új állások létesítése mellett épületet kell biztosítani nyolc évfolyam számára, meg kell teremteni a hatékony oktatás feltételeit, megszervezni a diákok elhelyezését és ellátását. Megvalósítása ott képzelhető el, ahol azt a hatalom maximálisan támogatja. Ezen feltételek megteremtése sok konfliktusforrást hordoz magában. A tanárok és a diákok kiválasztása a magyarság körében belső konfliktust idézhet elő, ami gátolhatja oktatási rendszerünk fejlődését. Ellenállást szülhet a más nemzetiségűek, vagy éppen a többségi nemzet részéről, hiszen le kell mondaniuk bizonyos eddig általuk birtokolt pozíciókról, a diákok elvonása szűkítheti lehetőségeiket, mindamellett, hogy esetleg csak a magyar nemzetiségűekről lesz szó.
Ez az oktatási forma a leghatékonyabb a tehetséggondozás szempontjából. A gyermek korán kerül a neki megfelelő szellemi közegbe, ahol lineárisan építkező tantervek mellett folyamatos megterheléssel fejleszthető képessége.
Kárpátalján elképzelhető a 6 osztályos gimnázium létesítése, mivel a miniszteri kabinet rendelete kimondja, hogy a második és a harmadik fokozatát egyesíti az oktatásnak a gimnázium, de nem határozza meg, hogy a második fokozat hányadik osztályával indul az intézmény. A hatosztályos gimnázium előnye, hogy abban a korban kerül sor az iskolaváltásra a gyermek életében, amely egybeesik a változás korával, így pozitívan hathat személyisége fejlődésére. Ilyen iskolák létesítésénél ugyanolyan gondok jelentkeznek, mint a nyolcosztályos gimnáziumoknál. A gyerekek taníttatása az ilyen iskolákban magasabb anyagi terhet ró a szülőkre is. Fizetni kell a szállás és étkezés költségeit is.
A legegyszerűbb és legkevésbé költséges megoldás a hároméves líceum indítása. Ilyen iskolák alapításának esélye megvan minden olyan nagy vonzáskörzettel rendelkező településen, ahol működik szovjet típusú középiskola. Könnyebben megoldható a három évfolyam számára a bentlakás, amennyiben erre nyílik gazdasági lehetőség. De 15 éves gyermekekről lévén szó, a beutazás sem okozhat gondot, mint egy korábbi iskolaváltás esetén. Egy ilyen iskola a későbbiekben megalapozhatja egy hatékonyabb oktatási forma, a 6-8 osztályos gimnázium indításának a lehetőségét. Hátránya viszont ennek az oktatási formának, hogy a líceumban dolgozó tanár és az ott tanuló diák számára egyaránt nagyobb a megterhelés. Rövid idő alatt pótolni kell a korábbi mulasztásokat, egy szintre kell hozni a különböző iskolákból érkezők tudását. Előnye, hogy viszonylag rövid idő alatt minőségileg jobb eredményt tud elérni és ezáltal lehetőséget biztosít a továbbtanuláshoz azoknak, akiknek nem volt vagy nincs módjuk gimnáziumi képzésben részesülni.
A 8+4 rendszer látszatra a legközelebb áll az anyaországban most működő rendszerhez. Mint már említettük, mivel a törvény nem rendelkezik egyértelműen, ezt is elképzelhetőnek tartjuk. Ennek ugyanazok az előnyei és hátrányai, mint a hároméves líceumnak. Külön gond ilyen intézmény szervezésénél, hogy a törvény szerint a kilencedik évfolyam után köteles a tanulók számára kimeneti bizonyítványt adni, ami azt jelenti, hogy minden tantárgyból meg kell felelnie a diák tudásának az általános iskolában előírt normáknak. Ez korlátozza új tantervek kidolgozását, mert az első évfolyamon azt kell teljesíteni, ami az általános iskola kilencedik osztályának törzsanyaga, tehát új koncepciók a tantervekben csak a kilencedik után érvényesülhetnek. Az is igaz, hogy ez nagyobb gondot a matematikánál okoz, mert a többi tárgy esetében az érvényben lévő tantervek szerint új fejezetek kezdődnek. Gond lehet ilyen iskolák szervezésénél viszont, hogy a szülők és diákok szívesebben látják, ha egy ciklust a megkezdett iskolában zár le a tanuló, számítva arra is, hogy a kimeneti bizonyítványára nem lesz kihatással az iskolaváltás.
Színesíthetik oktatási hálózatunk palettáját az egyházak által fenntartott és alapított oktatási intézmények: egyházi óvodák, iskolák, árvaházak, gimnáziumok, missziós iskolák. Ezek az intézmények jogilag mint magániskolák vagy társadalmi szervezetek által létrehozott intézmények működhetnek.
Nincs értelme jóslatokba bocsátkoznunk, hogy hol nyílik majd ilyen iskola, és annak sincs értelme, hogy megmondjuk, hol nyissanak ilyen intézményt, mert mindez attól függ, hogy hol jelentkezik társadalmi igény a magasabb szintű képzés iránt, hol van olyan tanári kar, amelyik komoly szándékkal, megalapozottan szembe mer nézni az elmúlt évekkel, meg tud újulni és fölvállalja az újat. Ilyen iskolák alapítása sok gonddal jár, hiszen új tanterveket kell kidolgozni, jóváhagyatni azokat a megfelelő szinteken, beszerezni a segédanyagokat, tankönyveket. Elsősorban viszont változtatni kell a tudás és a tanítás iránti szemléleten. Igényesnek kell lenni önmagunkkal és a gyerekekkel szemben, ami egyáltalán nem egyszerű, hiszen ez konfliktusokkal jár. A konfliktusmegoldó készségünk, vitakultúránk pedig nagyon alacsony szinten van: a szülők nagy része elfogult gyermekével szemben, nehezen viseli el, ha az értékelésnél nem az általa elképzelt eredményt produkálja. Líceumok és líceumi osztályok szervezhetők például minden nagy vonzáskörzettel rendelkező nagyközségben, ahol már működik középiskola. A gimnáziumok ott jöhetnek létre, vagy ott lenne célszerű őket életre hívni ismét, ahol már hagyományai vannak, vagyis a múltban is léteztek. Ilyen oktatási intézményt egyébként is ott kell nyitni, ahol adott a lehetőség értelmiségi életre nevelni a tanulókat, ahol élő magyar kulturális hagyományokkal rendelkeznek. A múltban területünkön négy gimnázium működött: Ungváron (1640 óta), Beregszászban (1902), Munkácson (1893), Máramarosszigeten (1862)1 .
Beregszászban már működik a nyolcosztályos gimnázium, van realitása az ungvári és a munkácsi újjászervezésének, amennyiben ezekben a városokban a kivándorlás miatt nem szűnik meg az értelmiség, lesz még szellemi élet, lesznek, akik igénylik és felvállalják a feladatokat. Máramarosszigetet a határok átszabásával elvesztettük, pontosabban annak vonzáskörzetéből csak néhány magyarlakta község került Kárpátaljához. A Felső-Tisza-vidék számára így más városban kell létrehozni a gimnáziumot, lehetőleg olyan helyen, ahol van magyar kulturális élet. Nagy szükség lenne erre azon a vidéken, hiszen a szórványban élők számára másképpen nem oldható meg az anyanyelvű oktatás a közeljövőben csak körzeti iskolák, kollégiumok által. Técső az a hely, ahol egy gimnázium beindítása megoldható, hiszen Técső könnyen megközelíthető és még jelentős számú magyarság lakja. A gimnázium szervezése mellett kollégium építésével is kell foglalkozni, és szervezni kell az intézményes anyanyelvű oktatást a vidéken élő szórványmagyarok számára. Tehát ez egy hosszadalmas folyamat. Be kell tartani azt a fokozatos fejlődési folyamatot, amelyben a vasárnapi iskolát felváltja a nyelvet oktató iskola, majd a lehetőségek megteremtése után az igény szerinti magyar nyelvű elemi oktatás. Sok múlik az iskolák igazgatóságán, hiszen a szabadon választható órák keretén belül bárhol bevezethetik a magyar nyelv tanítását, de múlik a szülőkön is, hogy mennyire tartják fontosnak az anyanyelv ápolását, következetesen kitartanak-e igényük és törvényadta lehetőségeik mellett. A továbbtanulási lehetőséget nézve a magyar nyelvű iskola nem jelent hátrányt a tanulóknak, mint a múltban, amikor erre hivatkozva építették le iskoláinkat.
Az általános iskolák és tehetséggondozó iskolák mellett nagy szükség van a szakképzést adó iskolákra, mert csak akkor marad meg a magyarság, ha képzettségi és kultúrszintje nem csökken és eléri a többségi nemzetét. A szakmai oktatás lehetőségeinek bővítése két módon valósítható meg. Az első lehetőség, hogy minden, már működő szakiskolában nyitni kell magyar nyelvű csoportot, hogy a szakmák minél szélesebb skáláját tanulhassák anyanyelvükön végzőseink. A legjobb feltételek ehhez ott vannak, ahol egy tömbben él a magyarság. Célszerű a csoportok indítása érettségi (11 osztály) után, így kisebbek a költségek, és ami nem mellékes a mai világban, a gyerek hosszabb ideig marad a család felügyelete alatt. Pozitív példákat sorolhatunk. Az általános és középiskolák végzősei anyanyelvükön tanulhatnak a Munkácsi Tanítóképzőben, a Munkácsi Mezőgazdasági Technikum Makkosjánosi Fiókintézetében, az Ungvári Közművelődési Szakiskolában, a Beregszászi Egészségügyi Szakközépiskolában, a Beregszászi Ruhaipari Szakközépiskolában, a Beregszászi 11. Számú Szakmunkásképzőben (élelmiszeripari, műbútorasztalos, építőipari szakokkal).
A másik lehetőség az új óratervekben rejlik. Amennyiben az óratervek által a szakosított oktatásra szánt órákat egy-egy szakma oktatására fordítják, a tanulók az érettségi mellett szakmát is tanulhatnának. Hátránya viszont az ilyen oktatásnak, hogy a szakmák skálája szűk körű lesz; pontosabban, akkor lenne hatékony, ha egyszerre több iskola szervezne ilyen képzést és nem csak a vonzáskörzetéből iskolázna be gyerekeket. Gondként jelentkezik, hogy az iskoláinknak nincsen kollégiuma.
Az új iskolatípusok szervezése újabb konfliktushelyzetet teremt a magyar iskolák között. Ám a pedagógusoknak és az iskolavezetésnek nem szabad a kérdést érzelmi alapon kezelni, a gyerekek érdekeit kell szem előtt tartani. Ez azt jelenti, hogy mindenkit a saját képességeinek, akaratának, kitartásának megfelelő oktatásban kell részesíteni. Minden konfliktus ellenére megindul egy folyamat, amely az iskolák közötti egészséges versenyt eredményezi, kimozdítja azokat a mostani tehetetlenségi állapotból, egyeseket rávezet a továbblépés lehetőségeinek kutatására, és lesznek iskolák, amelyek kénytelenek bezárni harmadik fokozatukat. Sok múlik a vezetőkön, hogy mennyire tudják kezelni a konfliktusokat, mennyire rugalmasak.
Minden típusú iskolában a szerkezeti változás mellett nagy szükség van az oktatás tartalmi megújulására is, hiszen be kell látnunk, hogy iskoláink nem csak szerkezetükben nem illeszkednek az anyaországihoz, hanem szellemükben sem magyarok. Tehát meg kell találni a lehetőséget, hogy az iskoláinkban oktatott tárgyak tartalmilag kapcsolódjanak az anyaországihoz is.
Először az oktatás keretéről kell beszélni. Az oktatás kereteit az óratervek határozzák meg. “1932-től kezdve óratervnek nevezik azt a táblázatot, amelyben fel van tüntetve az iskolatípus valamennyi tantárgya és osztálya, és fel van tüntetve, hogy a tantárgyakat melyik osztályban és heti hány órában tanítják.”1 Erre épülnek a tantervek, vagyis az a tananyag, amit a tanulóknak el kell sajátítani az oktatás ideje alatt. A tantervek alapján írják a tankönyveket.
Nos, vizsgáljuk meg először az óraterveket Ukrajnában és Magyarországon.