Az egyik legfontosabb feladat az önálló magyar tankerület létrehozása

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség XXIII. közgyűlése A kárpátaljai magyarságnak a helyhatósági választásokon elért eredményei eszközül szolgálhatnak mindannak a megvalósításához, amit 24 évvel ezelőtti megalakulásakor a magyar pedagógusközösség célként maga elé tűzött – hangzott el egyebek mellett a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség…

A politika a kompromisszumokról szól

Interjú Barta Józseffel A hetedik összehívású Kárpátaljai Megyei Tanács Barta Józsefet, a KMKSZ alelnökét, a „KMKSZ” Ukrajnai Magyar Párt megyei listavezetőjét választotta a testület első elnökhelyettesévé. Barta Józseftől közvetlenül a megválasztását követően kértünk interjút. – A magyar frakciónak sikerült fontos…

Budafok-Tétény és a Fidelitas cipősdoboz-akciója

Mikulás-napi ajándékok Mezőkaszonynak December 4-én Mező­kaszonyba látogatott Budafok-Tétény önkormányzatának küldöttsége, élén Szepesfalvy Marianna alpolgármester asszonnyal, valamint a XXII. kerületi Fidelitas képviselőivel, hogy a kaszonyi óvodában nevelkedő 68 kisembernek Szent Miklós napja alkalmából örömet szerezzenek, valamint átadják azokat a számítástechnikai eszközöket,…

Vidékünk fejlődéséért dolgoznak: Önkormányzati dolgozók napja

A demokratikus jogállam alappillérei az önkormányzatok. Mivel fontos a demokrácia fejlesztése és az állam megerősítése, Ukrajna elnökének rendelete alapján minden év december 7-én ünnepeljük Ukrajna önkormányzatainak napját. A Beregszászi Járási Tanács képviselői a közigazgatási hivatal munkatársaival, a járás településeinek polgármestereivel…

Mikulás-napi ajándék a Nemzetstratégiai Kutatóintézettől

December 4-én Kárpátaljára látogatott Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke. A látogatás alkalmával az elnök és a vele együtt érkezett küldöttség ünnepélyesen átadta a Beregszászi 6. Számú Általános Iskola felújított informatikai szaktantermét, majd a Mikulás és egyik krampusza kíséretében ajándékcsomagokkal…

Biztató kezdet: operatív munka az első ülésen

Barta Józsefet választották a megyei tanács első elnökhelyettesévé A hetedik összehívású Kárpátaljai Megyei Tanács első ülésén megválasztották a tanács első elnökhelyettesévé a KMKSZ-frakció vezetőjét, Barta Józsefet, továbbá két fontos bizottság elnöki tisztségét tudta megszerezni a magyar frakció és számunkra fontos…

Barta József lett a megyei tanács helyettes vezetője

December 8-án a Kápátaljai Megyei Tanács soros ülésén Ungváron megválasztották a tanács helyettes vezetőjét. Az, Ukrajna helyi önkorányzatairól szóló törvény 43.cikkelye alapján Barta Józsefet, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnökét választották meg a képviselők a megyei tanács elnökének első helyettesévé.…

Kocsis Barnabás – Halábor új polgármestere

Kis település, nagy problémákkal Halábor a Tisza partján fekvő, kis lélekszámú kicsiny település. 220 házra összesen 760 lakos jut, akik – a polgármester elmondása szerint – majdnem valamennyien magyar nemzetiségűek. Az ukrán gazdasági és háborús válság, mint a legtöbb kárpátaljai…

Kisebbségi kérdéseket vitattak Ungváron

Európai kommunikációs modellek közhivatalok, állami szervezetek és nemzeti kisebbségek között címmel tartottak kerekasztal-beszélgetést Ungváron a Kisebbségi Ügyek Európai Központja, a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció és az Ungvári Nemzeti Egyetem szervezésében. A december 3-án megtartott eseményen a Kárpátalján élő kisebbségek küldöttei,…

Mikulás-csomagokat és számítógépeket adott át a Budafok-Tétényi önkormányzat Kárpátalján

Mikulás-csomagokat és számítógépeket adtak át pénteken a Beregszászhoz közeli Mezőkaszony óvodásainak és önkormányzati intézményeinek a budapesti XXII. kerületi Fidelitas és a Budafok-Tétényi Önkormányzat képviselői. A kárpátaljai településsel szoros kapcsolatokat ápoló XXII. kerület Fidelitas-szervezetének tagjai a közelmúltban döntöttek úgy, hogy az…