Magyar vállalkozóknak tart képzést a Magyar Nemzeti Kereskedőház Kárpátalján

Mintegy ötven magyar vállalkozó számára indított kétnapos tréningsorozatot a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) Jánosiban, a képzésben részt vevők friss külpiaci információkhoz juthatnak és gyakorlati ismereteket szerezhetnek. Az Exportakadémia programsorozat rendezvényének szerdai megnyitóján Kiss-Parciu Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium határ menti…

VIII. Kárpátaljai Vőfélytalálkozó

Eladó a menyasszony! A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és Bacskai Béla szalókai nagyvőfély közös szervezésében idén 8. alkalommal került megrendezésre a Kárpátaljai Magyar Vőfélytalálkozó. A rendezvény célja, hogy bemutassa a vőfélyszakma rejtelmeit, valamint megőrizze és továbbörökítse az utókor számára ezt…

Tisztújító közgyűlését tartotta a KMKSZ Beregszászban

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) 28. éve töretlenül képviseli a kárpátaljai magyarság érdekeit, és mára a megyei magyar képviselet megkerülhetetlen politikai erővé vált Kárpátalján – jelentette ki Brenzovics László, a magyar szervezet elnöke, az ukrán parlament képviselője szombaton Beregszászban,…

A KMKSZ-nek és a kárpátaljai magyarságnak van jövője

Felső-Tisza-vidéki küldöttgyűlés Visken Megtartotta soros tisztújító közgyűlését a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezete (KMKSZ FKSZ) április 2-án Visken. A közgyűlés előtt a jelenlévők a református temetőbe vonultak, ahol megkoszorúzták a KMKSZ alapítójának és egykori elnökének, Fodó Sándornak és…

Valódi decentralizációra, nagyobb önkormányzatiságra lenne szükség

Tisztújító közgyűlés Nagyszőlősön Április elsején tartotta tisztújító közgyűlését a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezete a Nagyszőlősi Járási Tanács épületének üléstermében. Barta József, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnöke, a KMKSZ alelnöke a közgyűlés elején köszönetet mondott Kócsi Ernőnek, aki 20 évig…

Jelentős anyaországi támogatások és színvonalas rendezvények

A KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezetének közgyűlésén A KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezete március 25-én tartotta meg tisztújító, beszámoló közgyűlését. A küldöttgyűlésre Munkácson, a járási szervezet székházában került sor, ahol egyhangúlag választották meg újabb három évre a középszintű szervezet elnökévé Gulácsy Gézát,…

Jelentős anyaországi támogatások és színvonalas rendezvények

A KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezetének közgyűlésén A KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezete március 25-én tartotta meg tisztújító, beszámoló közgyűlését. A küldöttgyűlésre Munkácson, a járási szervezet székházában került sor, ahol egyhangúlag választották meg újabb három évre a középszintű szervezet elnökévé Gulácsy Gézát,…

Újabb kapocsként kötötte össze a magyart a magyarral

Kárpát körút 777” – Székely Lászlóval Még sohasem volt akkora szükségünk a kárpátaljai magyarokat anyaországunkhoz kötő kapcsokra, mint most, amikor az Ukrajna súlyos problémáiról a figyelmet elterelni akaró, a társadalom mélyén kavargó indulatokat a nemzeti kisebbségek ellen irányítani szándékozó, az…

Magyar Levente államtitkár kárpátaljai tájékoztatói az Egán Ede gazdaságfejlesztési programról

Magyar Levente a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára 2017. március 23-24-én Kárpátalján Felső-Tisza-vidéki és Nagyszőlősi járás településein helyi üzletembereknek, vállalkozóknak fórumokat és tájékoztatókat tart az Egán Ede gazdaságfejlesztési terv második szakaszának lehetőségeiről, különös tekintettel a megpályázható támogatások kategóriáira, valamint…