Beregdédában is égett a nemzeti összetartozás lángja

Június 4-én, a szégyenletes trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulóján, ahogy szerte a Kárpát-medencében, úgy Kárpátalján is fellobbantak 20.20-kor a magyar nemzetünk összetartozását jelképező őrtüzek. Beregdédában a PATI Farmergazdaság gyümölcsöse – amely egyben a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola gyakorlóterepe…

Néma főhajtás Nagybégányban a nemzeti összetartozás napján

A nemzeti összetartozás napja alkalmából a világ számos magyarok lakta területén, így Kárpátalja-szerte is néma főhajtással méltatták a magyar nemzet egységét. Nagybégányban az emléknapról elnevezett parkban helyezték el koszorúikat az emlékezők. Gulácsy Géza, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnöke…

Eljuttatták a rászoruló idősekhez az adományokat Csapon (videó)

Két hete indított gyűjtést egyedülálló időseknek, nyugdíjasoknak a KMKSZ csapi alapszervezete, a helyi református és római katolikus közösség. A szervezők felhívásukban arra kérték az adományozókat, támogassák tartós élelmiszerekkel a rászorulókat és a koronavírus által leginkább veszélyeztetett idős embereket azért, hogy ne kelljen…

KMKSZ-közgyűlések

Verbőcön a KMKSZ-alapszervezet március 14-én megtartott tisztújító közgyűlése előtt a megjelentek a faluközpontban, az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc emlékére emelt kopjafánál röviden megemlékeztek történelmünk e nagyon fontos eseményéről. Székely Gusztáv, a helyi középiskola történelemtanára, a Nagyszőlősi Járási Tanács KMKSZ-frakciójának a képviselője…

Tisztújítás Verbőcön – március 15-i megemlékezéssel

A tagság újraválasztotta az aktív alapszervezeti elnököt Bár a koronavírus terjedése miatt sokakban ott bujkál a fertőzéstől való félelem, a KMKSZ Verbőci Alapszervezet március 14-én megtartott tisztújító közgyűlésén mégis megtelt a művelődési ház nagyterme, a tagság érdeklődése ugyanis láthatóan legyőzte…

Ünnepi koszorúzás Ungváron

A megyeszékhelyen 1989 óta minden év március 15-én megemlékeznek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kezdetéről. Ezen a napon délután a helyi magyarság eddig jelentős számban emlékezett meg a magyar szabadságharc kitörésének aktuális évfordulójáról. Azonban mint ismeretes, a koronavírus-járvány megfékezése céljából…

Szűk körben emlékeztek 1848 hőseire Nagyszőlősön

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) az országban kialakult járványügyi helyzet miatt tömegrendezvényeit lemondva szűk körben emlékezett az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hőseire. A Szövetség képviseletében Barta József, a KMKSZ alelnöke koszorúzta meg a nagyszőlősi középiskola kertjében báró Perényi Zsigmond…