“Sikerre vezetett a kárpátaljai magyar közösség összefogása”

A magyar kormány üdvözli a kárpátaljai magyar közösség összefogásának eredményét a vasárnap tartott önkormányzati választásokon – közölte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfőn az MTI-vel. A kormányfő kereszténydemokrata helyettesének értékelése szerint már a jelenlegi részeredmények alapján megállapítható, hogy a két magyar párt,…

Babják Zoltán maradt Beregszász polgármestere

Az előzetes információk szerint Babják Zoltán fölényes győzelmet aratott az ukrajnai helyhatósági választásokon, a Beregszász polgármesteri székéért vívott választási csatában. Összesen 8324 városlakó járult a szavazóurnákhoz, ami a szavazóképes lakosság 43%-át teszi ki. Ebből 6296-an (75,64%) álltak ki Babják Zoltán…

Megkezdődtek a helyhatósági választások Ukrajnában

Vasárnap helyi idő szerint reggel nyolckor (közép-európai idő szerint hét órakor) kinyitottak a szavazóhelyiségek Ukrajnában, és megkezdődtek a helyhatósági választások, amelyeken megyei, járási és települési tanácsok, azaz önkormányzatok tagjait, valamint polgármestereket választanak meg. Az Oroszország által önkényesen elcsatolt Krím félszigeten…

Felújították a mezőgecsei óvodát

„Nincs annál fontosabb, hogy egy település iskolája és óvodája rendben legyen” A mezőgecsei óvoda felújításában számos anyaországi település vett részt, köztük Kisvárda, Nagyhalász, valamint a Keleti Partnerség program és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) segítsége is hozzájárult ahhoz, hogy…

Újabb oktatási-nevelési intézmények újultak meg

Három, az Európai Unió Keleti Partnerségprogramja által megújult oktatási-nevelési intézményben a program keretében elvégzett fejlesztések átadására került sor október 21-én. A projekt keretében a Péterfalvai Kölcsey Ferenc Középiskolában, a Beregrákosi Óvodában és a nagyszőlősi járási Gyula épülő óvodájában került sor…

Ismét Bethlent méltatta Huszt közössége

Immáron hagyománnyá vált a Felső-Tisza-vidék egykori koronavárosában, Huszton, hogy minden év őszén megrendezésre kerül a Bethlen-nap a Pro Cultura Subcarpathica szervezésében. Idén október 18-án gyűlt össze Huszt közössége, hogy megemlékezzen az egykori erdélyi fejedelemről, Bethlen Gáborról. A Bethlen-nap célja az…