Elindult a Nagy Nyári Határtalanul vetélkedő

Külhoni és anyaországi diákok egyaránt próbára tehetik tudásukat a Nemzetpolitikai Államtitkárság Határtalanul programjának virtuális nyári vetélkedőjén, mely keretében a magyar történelemmel, irodalommal, néprajzzal, földrajzzal kapcsolatos izgalmas kérdésekre válaszolhatnak. A feladatokat összeköti az összetartozás üzenete. Az elődöntő tesztjét 2020. augusztus 31-ig tölthetik…

A KMKSZ Elnökségének közleménye

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Elnöksége megdöbbenéssel értesült Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció vezetőjének újabb kirohanásáról. Szövetségünk mélységesen elítéli és politikushoz méltatlan megnyilvánulásnak tartja a párt vezetőjének közösségi oldalán közzétett bejegyzését, melyben egyenesen megfenyegette a kárpátaljai származású Vidnyánszky Attila…

A „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány közleménye

Felhívjuk az érintettek figyelmét, hogy meghirdetésre került az oktatási, egészségügyi, gyermekjóléti intézményekben dolgozók, művelődésszervezők, könyvtárosok, közgyűjteményi dolgozók, művészeti és sportiskolai oktatók, a médiában tevékenykedők, illetve a színészek, előadóművészek számára kiírt, valamint a gyermekétkeztetési támogatás iránti pályázat. A pályázat a felhívásban…

Közlemény

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség üdvözli a Vajdasági Magyar Szövetség a vajdasági tartományi és a szerbiai parlamenti választáson elért sikerét. Örömmel látjuk, hogy a közösségi összefogás meghozta eredményét, valamennyi délvidéki honfitársunknak gratulálunk, a többi határon túli területnek is példaként szolgálnak,…

113 külhoni intézmény nyert Csodasarkot – a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának közleménye

Lezárult a külhoni magyar óvodásoknak és kisiskolásoknak szóló Miénk a város! online játék és megvannak az idei nyertesek, 113 külhoni intézmény nyert Csodasarkot – jelentette be Facebook-oldalán közzétett videójában Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.  Az államtitkár közölte:…

Magyarország Beregszászi Konzulátusának közleménye

Tisztelt Ügyfeleink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Beregszászi Konzulátus 2020. május 12-től kezdődően fokozatosan újrakezdi a konzuli szolgáltatások nyújtását. Ennek megfelelően csak és kizárólag előre egyeztetett időpontban lehetőséget biztosítunk: korábban elkészült okmányok átvételére; korábban benyújtott tartózkodási engedély (D vízum) iránti kérelmekben…

Közlemény

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség ezúton is szeretné megköszönni Magyarország Kormányának a 2020. április 18-án Kárpátaljára eljuttatott 8,5 tonna össztömegű védőeszköz-segélyszállítmányt, mely a jelenlegi helyzetben rendkívüli segítséget jelent a koronavírus elleni közdelemben a vidéken élő valamennyi lakos számára – nemzetiségtől…

A „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány közleménye

A koronavírussal kapcsolatos járványügyi helyzet okán az alapítvány ideiglenesen szünetelteti a pályázatok befogadását. Az oktatás-nevelési támogatás iránti pályázatokat az érintettek a későbbiekben nyújthatják majd be a helyi megbízottaknál. Gulácsy Géza, a „KMKSZ” JA igazgatója

A „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány közleménye

Felhívjuk az érintettek figyelmét, hogy a Bethlen Gábor Alapkezelő meghirdette a 2020. évi regionális és központi pályázatait. A regionális pályázatok 2019. december 20. és 2020 január 28 között nyújthatóak be elektronikusan, a NIR rendszeren keresztül, a  nir.bgazrt.hu honlapon. A pályázati felhívás a www.kmkszalap.org honlapon…