Nyilatkozat a kárpátaljai magyar nemzeti kisebbség képviselőitől az ukrajnai magyar nemzeti kisebbség nyelvi, oktatási, kulturális, politikai és kollektív jogainak biztosításáról

A kárpátaljai magyar nemzeti kisebbség képviselői megerősítik változatlan támogatásukat Ukrajna függetlensége, szuverenitása és területi integritása, valamint államunk európai demokratikus fejlődési útja iránt. Támogatjuk Ukrajna további előrehaladását az Európai Unióhoz való csatlakozás felé, és úgy véljük, hogy az emberi jogok tiszteletben…

II. Medvehagyma-fesztivál

A tavasz egyik legkülönlegesebb íze és illata lengte be a Viski Tájház udvarát a hétvégén. Második alkalommal rendezték meg a medvehagyma-fesztivált, ezúttal Visken. A rendezvény különleges gasztronómiai élményt kínált, és közösségi találkozóvá is vált: a Felső-Tisza-vidék több településéről érkeztek résztvevők,…

Megalakult az új Magyar Országgyűlés és Magyar Péter kormánya

Május 9-én letették az esküt a magyar parlament megválasztott képviselői, valamint a törvényhozás megválasztott új elnöke, Forsthoffer Ágnes és az új miniszterelnök is letette az esküt. Az alakuló ülésen jelen voltak a határon túli magyar szervezetek vezetői is, Kárpátalját Brenzovics…

Több mint háromezer diák látogatott már el Tiszacsomára

Honfoglalás kori őseink életével ismerkednek A Tiszacsomai Honfoglalási Emlékpark és Látogatóközpont a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) kezdeményezésére jött létre egy feltárt honfoglalás kori magyar temető helyén. Tiszacsoma egyre több turistát vonz, illetve meghatározó szerepet játszik a térség kulturális életében…

Magyar táncház Ungváron

Hagyományt akarnak teremteni Április 29-én, a tánc világnapján táncházat szervezett a KMKSZ Ungvári Alapszervezete az ungvári vár bejáratának közelében lévő, Káptalan utcai Magyar Udvar étteremben. Talán a szervezőket is meglepte, hogy közel hetven érdeklődő jelent meg az eseményen, a város…

Szavalóverseny Beregdédában

Mondd el a kedvenc versedet! A magyar költészet népszerűsítésének szándékával szervezett szavalóversenyt a KMKSZ Beregdédai Alapszervezete április 19-én. A helyi kultúrházban a Mondd el a kedvenc versedet! címmel meghirdetett eseményre a legkülönbözőbb korosztályokból érkezett összesen 19 szavalónak tapsolhatott a verseket…

A jóért tenni kell – KMKSZ tisztújító közgyűlés (videó)

Újabb három évre választották meg Brenzovics Lászlót a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség élére. A szervezet 36. tisztújító közgyűlését Beregszászon, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemen tartották, ahol a küldöttek nemcsak a vezetésről, hanem a következő időszak stratégiai irányairól is…

A KMKSZ XXXVI., tisztújító közgyűlésének nyilatkozata

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) továbbra is a Kárpátalján élő magyarok legnagyobb legitimitással rendelkező kulturális, politikai és szociális érdekeit védő nemzetiségi társadalmi szervezeteként a háborús körülmények között is céljainak megfelelően folytatta tevékenységét az elmúlt évben. Szövetségünk következetesen felemeli szavát…