A kárpátaljai magyarság 1944-ben ismerkedett meg először a kommunizmus igazi arcával, amikor úgynevezett „háromnapos munkára” vitték a vidéken élő magyar és német férfilakosságot 18-tól 50 éves korig. A mai nemzedékek számára fontos feladat, hogy fiataljainkat pontosan tájékoztassák a múlt történéseiről, s együtt vonják le a tanulságokat. Ezért a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alapszervezetei minden év novemberében megyeszerte megemlékeznek az elhurcoltakról.
A Szolyvai Emlékparkban november 16-án emlékeztek meg a kárpátaljai magyarság történetének legnagyobb tragédiájáról. A 80 évvel ezelőtt zajlott események mindmáig erősen élnek a magyarság kollektív emlékezetében. A jelenlegi kutatások alapján a szovjetek közel 40 000 férfit hurcoltak el málenkij robotra.
Tóth Mihály, a Szolyvai Emlékparkbizottság elnöke köszöntve a megjelenteket kiemelte, a kegyeleti megemlékezés immáron harmadik éve zajlik Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja árnyékában. Ennek ellenére az emlékparkbizottság sikeresen folytatta kutatásait a málenkij robot áldozatainak feltárását illetően. Köszönetet mondott a kárpátaljai és anyaországi kutatóknak, valamint a magyar kormánynak, amely lehetővé teszi a munkát és az emlékhelyek fenntartását, a publikációk megjelentetését.
Az esemény kiemelt vendége volt Pánczél Károly, a Magyar Országgyűlés képviselője. A politikus emlékező beszédében kiemelte: „»Po pjáty«. Kárpátaljai emberek, magyarok, ruszinok, németek sorakoztak vezényszóra ötösével, akiket titkos parancs szerint vittek kényszermunkára.” Az elhurcolt áldozatok példát mutatnak bátorságból, kitartásból és emberségből – szögezte le a politikus, hozzátéve: sajnos a múlt borzalmaiból máig nem tanult Európa, hiszen újra háború dúl Ukrajna területén. Kiemelte: a magyar kormány számára különösen fontos, hogy Ukrajnában újra béke legyen.
Ljah Sándor, a megyei nemzetiségi és vallásügyi főosztály vezetője elmondta: a málenkij robotról először nem történelemkönyvekből hallott, hanem nagyapjától, aki egyszerű nagydobronyi magyar ember volt. Köszönetet mondott a szervezőknek, hogy minden évben lehetővé teszik, hogy erre a tragédiára emlékezni lehessen, és a fiatalok is megismerhessék az itt élő kárpátaljaiak közös történelmi fájdalmát.
Sin József, a KMKSZ alelnöke emlékező beszédében kiemelte: 1989-ben, a KMKSZ megalakulásával elindult az elhurcoltak névsorainak összegyűjtése, és megszólaltak az ártatlan áldozatok is, akiket a mai napig nem rehabilitáltak. „Akik ma itt vagyunk, ismerjük a háború igazságtalanságát, könyörtelenségét. Sok ezer ukrán katona, köztük magyar származású harcos védi az országunkat ma hősiesen” – fogalmazott az alelnök, s Babits Mihály szavait idézte: „Legyen béke már!”
Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke beszédében visszaemlékezett arra az időszakra, amikor először találkozott túlélőkkel: „1997-ben, amikor Magyarország meghirdette a kárpótlási folyamatot, tanúja lehettem több száz olyan életnek, amely dokumentumba foglalta az 1944-es eseményeket. […] Mi is történhetett volna, ha ennek a 40 ezer embernek lehetősége lett volna arra, hogy utódokat nemzzen; a kárpátaljai magyarság valószínűleg egészen másképp állna” – fejtette ki Zubánics László.
Dupka György Gulág-kutató, a Szolyvai Emlékparkbizottság titkára az esemény zárásaként arról beszélt, hogy 1989. november 18-án a Kárpát-medencében először szervezték meg a sztálinizmus áldozatainak emlékkonferenciáját a beregszászi kultúrházban, több mint kétszáz túlélőt hívtak meg. Az elmúlt 35 év alatt minden éven megemlékeznek, és gyűjtik azok nevét, akik nem tértek haza. 12 000 ezer nevet sikerült eddig a Szolyvai Emlékpark tábláira felírni. A magyar kormány kivásárolt 700 000 kartont a moszkvai levéltárból. Ennek folyamatosan zajlik a feltárása. A napokban Lemberg megyében sikerült felszentelni a Sztarij Szambor-i Emlékparkot.
Az eseményen a nagydobronyi Zöldág Kórus szolgálatát hallgathatták meg az egybegyűltek, majd a történelmi egyházak képviselői által elmondott imádságokat követően a megjelentek elhelyezték az emlékezés koszorúit.
Ungváron a helyi magyarság idén is a Kálvária temetőben, a KMKSZ által állíttatott emlékműnél hajtott fejet az 1944-ben elhurcolt férfiak emléke előtt.
Kulin Judit, a KMKSZ Ungvári Alapszervezetének elnöke, az Ungvári Dayka Gábor Líceum igazgatónője kiemelte: „Nincs olyan magyar család Kárpátalján, amelyet ez a tragédia ne érintett volna […] Ezért egyértelmű, hogy a rendszerváltás után az első emlékművek, amelyeket a KMKSZ állíttatott megyeszerte, azok a sztálinizmus áldozatairól szóltak.”
Csizmár Diana, a líceum nevelési igazgatóhelyettese nyitotta meg a megemlékezést. A meghívott vendégek – Csizmadia Alexandra ungvári magyar konzul, Kulin Ágnes, a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának elnöke, Kulin Zoltán, a TV21 Ungvár igazgatója – bemutatását követően köszöntötte a megjelenteket. Majd Csizmár Gábor és Katkó Rebeka, az Ungvári Dayka Gábor Líceum 11. osztályos tanulói, a diákönkormányzat, valamit a Rákóczi Szövetség líceumi szervezetének tagjai a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja alkalmából röviden emlékeztetettek a 80 évvel ezelőtti tragikus eseményekre.
A történelmi egyházak nevében Héder János ungvári református lelkész, püspökhelyettes, a Kárpátaljai Református Egyházkerület főjegyzője imádkozott az elhunytak örök nyugodalmáért s az itthon maradottakért.
Ezt követően a jelenlévők elhelyezték az emlékezés koszorúit, és mécseseket gyújtottak a 80 esztendeje elhunytak emlékére.
Beregszászban a Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF), a Beregszászi Polgármesteri Hivatal, valamint a történelmi egyházak a hagyományt követve idén is közösen emlékeztek meg november 19-én a 80 évvel ezelőtt történt szörnyűségek sorozatáról.
A málenkij robot áldozataira való emlékezés a Rákóczi-főiskola udvarán vette kezdetét, ahol a jelenlévők megkoszorúzták Matl Péter Gúzsban című háromalakos szoborkompozícióját, melyet 2021. február 25-én, a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján avattak fel.
Ezt követően az emlékezők a Vérke-parti város református templomában gyűltek össze ökumenikus istentiszteletre, melyen Molnár János római katolikus püspöki helynök, Marosi István görögkatolikus áldozópap és Margitics János református lelkipásztor hirdette Isten igéjét, s a jelenlévőkkel együtt emlékeztek meg azokról, akik a legnehezebb időkben sem tagadták meg keresztény hitüket és büszkén vállalták nemzetiségüket.
„A málenkij robot áldozatai nemcsak a harcok során elvesztett katonákat jelentik, hanem mindazokat, akik a háború következményeként szenvedtek. […] Az ő történetük nemcsak fájdalmas, hanem tanulságos is. Tanulságos abban az értelemben, hogy fel kell hívnunk a figyelmet a háborús áldozatok szenvedésére, és meg kell értenünk, hogy soha többé nem engedhetjük meg, hogy az emberi jogok semmibe vétele bárhol is előforduljon a világban” – emelte ki beszédében Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának ideiglenes ügyvivője.
Szamborovszkyné dr. Nagy Ibolya, a II. RF KMF Történelem- és Társadalomtudományi Tanszékének docense, az Apáczai Csere János Könyvtár igazgatója felszólalásában a nyolcvan évvel ezelőtt Beregszászban lezajlott eseményeket elevenítette fel. A statisztikák, a fennmaradt egyéni és családtörténetek alapján elmondható, hogy „a deportálás a beregszászi magyarság egyik legmeghatározóbb, máig ható egyéni és közösségi traumája volt” – jelentette ki a történész.
„Miután nincs olyan kárpátaljai magyar, német, sváb család, akinek a családjában ne lett volna érintett, ezért az utánuk jövő generációnak, így a mi nemzedékünknek és az utánunk következőknek is emlékezniük kell ezekre a tragikus eseményekre, az elhurcoltakra, és emlékeztetni, hogy még egyszer ilyen elő ne forduljon” – fogalmazott dr. Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola elnöke.
Ezután az esemény résztvevői felolvasták a beregszászi elhurcolt áldozatok neveit, majd megkoszorúzták a templom bejáratánál található emléktáblát. Ezt követően az emlékezők gyertyával a kezükben vonultak a Kossuth térről az elhurcoltak Széna téri emlékművéhez, s útközben a Tarasz Sevcsenko-líceum falán lévő emléktáblánál is elhelyezték az emlékezés koszorúit.
A beregszászi járási Jánosiban tartott megemlékezésen részt vett Bakos Erzsébet, a község elöljárója, Nagy Szabolcs református lelkipásztor, Egressy Miklós görögkatolikus parochus, a KMKSZ Jánosi Alapszervezetének képviselői, illetve minden olyan helyi lakos, aki fontosnak érezte, hogy lerója tiszteletét az elhunytak emléke előtt.
A jelenlévőket Bakos Erzsébet köszöntötte: „Az ártatlanul elhurcoltak és családjaik fájdalmát meg kell őriznünk, hogy emlékeztessenek minket a béke, a méltóság és az emberség törékenységére. Ígéretet teszünk, hogy emlékük tovább él bennünk és a következő nemzedékekben is” – mondta el.
Nagy Szabolcs tiszteletes a 103. zsoltárból olvasott fel az egybegyűlteknek, hangsúlyozva: mindenkor hálát kell adnunk Istennek, aki megszabadít minket a nyomorúságból.
Egressy Miklós görögkatolikus parochus úgy fogalmazott: mindannyiunk kötelessége, hogy megemlékezzünk őseinkről, akik önhibájukon kívül, szörnyű körülmények között vesztették életüket.
Guton a református templom megtelt emlékezőkkel, amikor a Guti Gimnázium tanulói megható műsorral tisztelegtek a sztálini lágerekbe elhurcoltak emléke előtt. Deák Orsolya Fogolyének című éneket, míg Pocsai Dóra a Legyen úgy, mint régen volt című dalt adta elő. Az istentiszteleten Baksa Zsolt lelkipásztor kiemelte, hogy a régi időkben is Istenbe vetett hitük tartotta meg az embereket, és ez a mostani időkre ugyanígy érvényes.
Sin József, a KMKSZ alelnöke, a Beregszászi Középszintű Szervezet elnöke felszólalásában összefoglalta, hogyan is történtek az események 1944 novemberében. Hangsúlyozta, hogy a múlt fájdalmas eseményeire való emlékezés nem csupán tiszteletadás az áldozatok felé, hanem figyelmeztetés a jövő generációinak is. A településről több család is érintett volt a sztálini lágerek borzalmaiban, 56 személy maradt örökre a lágerekben, idegen földben. A közösség számára fontos, hogy az ilyen megemlékezések révén továbbadja az áldozatok emlékét a fiatalabb generációknak.
A Gáti Református Egyházközség évek óta közös megemlékezést szervez a KMKSZ Gáti Alapszervezetével az 1944-ben a magyarságot ért tragédiáról. Az idei megemlékező istentisztelet kezdetén Szilágyi Károly református lelkész prédikációjában hangsúlyozta Isten felénk áradó kegyelmét, hogy még megtartott minket itt, Kárpátalján. Egyedüli reményünk a szüntelen imádkozás, melyben hálát kell adunk mindenért, amit Tőle kaptunk, és kérnünk kell, hogy hozza meg számunkra a békét.
Az istentisztelet végén a lágerekben íródott levelekből olvastak fel részleteket a helyi fiatalok.
Badalóban a KMKSZ helyi alapszervezetének szervezésében gyülekezeti közösségben adóztak az elhurcoltak emlékének. A református templomban tartott istentiszteleten Sápi Zsolt lelkipásztor Sámuel első könyve 22. részének 1–5. verséből tolmácsolta Isten igéjét.
Az istentiszteletet követően a Mártírok emlékparkjában álló emlékműhöz vonultak a megemlékezők, ahol Jakab Lajos, a KMKSZ Badalói Alapszervezetének elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Mint mondta, 80 év nagy idő, de a történelem mégis ismétli önmagát, ismét háború dúl Európában, de „a történelemben minden háború békével ért véget, és a nagypolitika változásai reményt jelentenek számunkra is a normalitás és a béke visszatérésére. Addig is higgyünk Istenben, és imádkozzunk ezért”.
Fülöp Andrea beregszászi magyar konzul felidézte a nyolc évtizeddel ezelőtti szörnyűségeket. Beszéde végén Kosáry Domokos szavait idézte: „Egy nép nem sértődhet meg a világtörténelemre!” Ugyanakkor számot vetni kötelessége, mert erre nemcsak a múlt kötelez, hanem a jelen és a jövő is.
Pápai Zsófia és Botos Olivér, a Badalói Gimnázium tanulói az alkalomhoz illő verseket adtak elő.
Köszöntötte az egybegyűlteket Szalai Imre, Badaló elöljárója is, majd Sápi Zsolt lelkipásztor mondott rövid fohászt az áldozatok emlékére és nemzetünk megmaradásáért imádkozott.
A KMKSZ Halábori Alapszervezete, a helyi egyház, a KárpátHáz civil szervezet, valamint a községháza képviselőinek közös szervezésében idén november 17-én gyűltek össze az emlékezők a település temetőkertjében, ahol Kádár Szilvia alapszervezeti elnök köszöntötte a megjelenteket.
Az oly sok emberi életet követelt eseményről osztotta meg gondolatait Dénes Zsukovszky Elemér helyi református lelkész, majd Tóth Győző, a KárpátHáz civil szervezet igazgatója, kistérségi képviselő, a Halábori Gimnázium történelemtanára szólt a megemlékezés hangján. Majd a helyi magyar iskola tanulói emlékeztek az áldozatokra, több esetben dédnagyapáikra. Szabó Kamilla elszavalta az ismeretlen szerző tollából származó Lágerballadát, majd Tóth Kornél elevenítette fel a 80 éve történteket. Az Ezer fogoly imája 1944-ben c. lágerverset Orbán Vivientől hallhatták a jelenlévők, akik a Himnusz eléneklése után az emlékezés koszorúival és a virágaival lerótták tiszteletüket a hősök előtt.
Tiszacsomán november 17-én tartottak megemlékezést a 80 évvel ezelőtt a lágerekbe ártatlanul elhurcolt férfiakról.
A megemlékezés görögkatolikus szent liturgiával vette kezdetét, azt követően az egybegyűltek a templom falán levő emléktáblánál csendes főhajtással elhelyezték a kegyelet koszorúit.
Demkó Ferenc atya megnyugvást és vigaszt kért azok számára, akik a gyász terhével küzdenek, fájdalmat hordoznak.
Beca Vivien a Sírva zokog ma az ének című lágerverset szavalta el.
A megemlékezés a Himnusz eléneklésével ért véget.
A munkácsi járási Csongoron a KMKSZ helyi alapszervezetének megemlékezésen Nagy Sándor elnök beszédében felelevenítette a 80 évvel ezelőtti eseményeket, hangsúlyozta azokat a borzalmakat, melyeket őseinknek át kellett élniük. Ha szimbolikusan is, de hazahoztuk halottainkat – mondta, s reményét fejezte ki, hogy hasonló események soha többé nem fognak előfordulni. Ezután Kovács Lídia 8.osztályos tanuló előadott egy lágerverset, mely a szolyvai haláltáborban született, majd a jelenlévők elhelyezték a kegyelet virágait. A megemlékezés közös imával ért véget.
VE, RV, CsA, VV, TÁ, BÁ, JL, VI, NS
