Molnár László: „Háború idején is mindent megteszünk a kulturális programok megvalósításáért”

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) – mint ahogy a nevéből is kiolvasható – nem csupán elhivatottan támogatja (többek között) a kárpátaljai magyar kultúrát, de tesz is érte: minden évben színes programok és nívós rendezvények sokaságával készül az arra szomjúhozó emberek számára. Az elmúlt évekről, a változásokról és a különféle visszásságokhoz való alkalmazkodásról beszélt hetilapunknak Molnár László, a Szövetség kulturális titkára.

– A háború kitörését követően hogyan alakult át és változott meg a KMKSZ programszervezési technikája?

– A KMKSZ-nek évente általában 26 megyei rendezvénye szokott lenni. Ezek még kibővülnek azokkal az eseményekkel, melyeket az alapszervezetekkel, illetve a civil és egyéb szervezetekkel (egyházak, Rákóczi-főiskola stb.) közösen hozunk tető alá. De mielőtt még beszámolnék az elmúlt év eseményeiről, fontos megemlíteni, hogy az utolsó „normális” évünk, amikor semmiféle szabályozás vagy egyéb gátló tényező nem befolyásolta negatívan a programszervezést, az a 2019-es év volt.

– A régi szép békés idők.

– Pontosan. Rengetegen voltak az Edda-koncerten, több százan gyűltek össze Beregszászban a Rákóczit ábrázoló lovas szobor ünnepélyes átadóján is, több mint hatszázan meneteltünk együtt Munkácsról a Szolyvai Emlékparkba. Utána jött a feketeleves: a koronavírus-járvány és az azzal járó korlátozások jelentősen visszavetették a rendezvények szervezésének és lebonyolításának menetét. Fontos kiemelni, hogy az elmaradhatatlan megemlékezéseket (nemzeti ünnepeink, gyásznapok) a korlátozások ellenére is megtartottuk: kevesen bár, de néma főhajtással és koszorúzással tudtunk tisztelegni a neves napokon. Ahogy enyhültek a korlátozó intézkedések, úgy jutottunk ismét egyre nagyobb és tágasabb térhez a rendezvényeink szervezésében.

– Mire ismét visszaálltak a dolgok a rendes kerékvágásba, akkor pedig kitört a szörnyű háború.

– Sajnos igen. A 2022-es esztendőben, a háború kitörését követően szinte semmilyen rendezvényt nem lehetett tartani, de a rá következő évben – bizonyos korlátozások mellett – kisebb rendezvényeket már tudtunk szervezni. S tettük mindezt úgy, hogy minden alkalommal előzetesen engedélyt kértünk a megyei katona adminisztrációtól.

Magától értetődő, hogy a jelenlegi borús és embert próbáló időszakban nem szervezünk olyan eseményeket, amelyek középpontjában a mulatozás vagy a szórakozás áll. Ezen dolgok fényében a tavalyi év során a nagyobbak helyett inkább kisebb volumenű eseményeket tartottunk Kárpátalja-szerte. Háború idején is mindent megteszünk a kulturális programok megvalósításáért.

– Hogyan épült fel a KMKSZ tavalyi programsorozata?

– Nemzeti ünnepeinket 2023-ban már nem csupán néma főhajtással és koszorúzással, hanem kisebb kulturális körítéssel megszínesítve tarthattuk meg.

A magyar kultúra napját Beregszászban méltattuk, ahol a szokásos koszorúzást követően filmvetítés és közönségtalálkozó volt, ahol a Déryné című játékfilmet tekinthették meg az érdeklődők, majd beszélgethettek a film főszereplőjével, a nagymuzsalyi Tarpai Viktória Jászai Mari-díjas színésznővel. Az esemény sikerén felbuzdulva úgy döntöttünk, hogy több helyszínen is bemutatjuk a filmet, így további 13 helyszínen is megtekinthette a nagyérdemű.

Márciusban a történelmi egyházakkal, a Rákóczi-főiskolával és egyéb kárpátaljai magyar szervezetekkel közösen emlékeztünk meg a márciusi ifjakról, június 4-én a nemzeti összetartozás napját több helyszínen is (Szürte, Nagypalád, Nagybégány, Mezőgecse) méltattuk. Szent István királyról és az államalapításról Aknaszlatinán és Tiszacsomán emlékeztünk meg. Természetesen tavaly is csatlakoztunk a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem kezdeményezéshez, ahol 1 830 kárpátaljai gazda 163 tonna gabonát adományozott jótékonysági célra.

– A színház a kultúra egyik kifejezőeszköze. A KMKSZ pedig szorosan együttműködik a beregszászi színházzal.

– Tavaly ünnepelte fennállásának 30. évfordulóját az Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház, amelyet most a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház nevet viseli. A KMKSZ is csatlakozott a születésnapi ünnepséghez, ahol Beregszászban 7 napon keresztül (október 3–9.) több országból érkező színtársulatok közösen méltatták a beregszászi színház fennállásának évfordulóját. A program keretében Tiszacsomán elültették Petőfi körtefáját, ezzel csatlakozva a magyarországi Tündérkert programhoz. Természetesen a budapesti Nemzeti Színházban is megemlékeztek páratlan színházunkról.

Fontos még megemlíteni, hogy a színházunkkal együttműködve nemcsak idősebbeknek kedveztünk (a Déryné filmbemutató körútja), hanem a fiatalabb generáció számára is: 11 iskolába vittük el Ursula Jones A királykisasszony, akinek nem volt birodalma című könyvéből készült interaktív előadást.

– Ha jól tudom, új tájházakat is avattak Kárpátalja-szerte.

– A KMKSZ még három évvel ezelőtt csatlakozott egy olyan európai uniós pályázathoz, melynek célja minél autentikusabb tájházak létrehozása. Visken egy már meglévő tájházat egy korhű kovácsműhellyel egészítettünk ki, Salánkon és Nagymuzsalyban pedig egy-egy régi, hosszú parasztházat vásároltunk és alakítottunk át bemutató tájházzá. A Tiszacsomai Honfoglalási Emlékpark mellett elhelyezkedő látogatóközpont udvarán pedig egy jurtát építettünk. Az említett objektumokat ünnepélyes keretek között, különböző kulturális programokkal színesítve novemberben adtuk át.

– El is érkeztünk az év végéhez.

– Tavaly is részt vettünk a beregszászi adventi gyertyagyújtásokon. Minden vasárnap más-más szervezet vállalta magára a kulturális program kivitelezését. A KMKSZ – hagyományokhoz híven – a görögkatolikus egyházzal karöltve a harmadik gyertya meggyújtását és az aköré felépülő meghitt pillanatok megteremtését vállalta magára.

Természetesen nem maradhatott el a beregszászi római katolikus templom udvarán megrendezett adventi jótékonysági vásár, ami kitűnő alkalom arra, hogy a helyi és más helyekről érkező kézműves gazdák bemutassák a portékáikat, valamint az érdeklődők és kiérkezők beszerezzék az ünnepi asztal elengedhetetlen kellékeit. Az eseményen lehetőség volt az adakozásra is, az ebből befolyt összeget az Ukrán Fegyveres Erők számára ajánlottuk fel.

– Mozgalmas évetek volt.

– Mint mindig, de reméljük, hogy 2024-ben még több rendezvényt szervezhetünk, továbbá azt is, hogy minél előbb eljön a béke, és az emberek élete visszatér a megszokott kerékvágásba. Sikerekben, kulturális életben gazdag és természetesen békés új esztendőt kívánok!

SD