Brenzovics László marad a KMKSZ elnöke

Április 22-én Beregszászban tartotta soron következő (XXXIII.) tisztújító közgyűlését a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ).

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) átriumában megrendezett alkalmon a közgyűlés újabb három évre Brenzovics Lászlót választotta a Szövetség elnökének. A két alelnöki tisztséget továbbra is Barta József és Gulácsy Géza tölti be.

A régi-új elnök szerint történelmi esemény a mai a Szövetség életében, hisz a háborús események ellenére is ‒ az alapszabályoknak, a hatályos törvényeknek megfelelően ‒ sikerült megvalósítani a tisztújítást. „Ez mindenképpen reményt ad a jövőt illetően: ami azt jelenti, hogy Szövetségünk továbbra is működni tud és képviselni tudja a kárpátaljai magyarság érdekeit” – fogalmazott Brenzovics László.

Elmondása szerint rendkívül nehéz évek állnak a kárpátaljai magyarság mögött, azonban reményteljesen tekintenek a jövőbe, és mindenképpen meg fogják cselekedni azt, amit a kárpátaljai magyarság megkövetel a szervezettől.

(A közgyűlés részletes beszámolóját itt olvashatják.)

(TV21 Ungvár, SD/Kárpátalja hetilap)

Forrás: