Tisztújító közgyűlés a KMKSZ Beregszászi Alapszervezetében

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Törökbálint termében tartotta tisztújító közgyűlését a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Beregszászi Alapszervezete március 4-én.

A gyűlést Molnár D. István alapszervezeti elnök nyitotta meg, aki az elmúlt évet összegző beszámolójában konstatálta: 2022 rendkívül nehéz év volt, az orosz–ukrán háború rányomta bélyegét a mindennapokra. Az elmúlt év egyszerre a küzdelemről is szólt, „hogy meg tudjunk maradni közösségként” – mondta Molnár D. István, hozzátéve: a KMKSZ fontosnak tartotta, hogy a nehéz időszakban is támogatást biztosítson az itt élő magyaroknak, s az egy közösségbe való tartozás jegyében – a lehetőségekhez mérten – az alapszervezet számos megemlékezésen részt vett. Mint minden évben, úgy 2022-ben is megemlékeztek Petőfi Sándor születésnapjáról, méltatták a magyar kultúra napját, majd hosszú szünetet követően október 6-án csendes főhajtással emlékeztek az aradi vértanúkra a beregardói Perényi-kastélyban, ezután november végén a málenkij robotra elhurcoltak emlékére szervezett rendezvényeken vettek részt. Ezeken túl támogatták a Beregszászi 6. Számú Horváth Anna Gimnázium legjobb tanulóját, könyvcsomagokat juttattak el a városi iskolák első osztályos tanulói számára, valamint részt vettek a Magyarok Kenyere programban, melynek keretében jelentős mennyiségű – 1 700 kg –búzát gyűjtöttek.

Az elnöki beszámoló elfogadását követően Orosz Géza, a Beregszászi kistérség alpolgármestere a kistérséget érintő kérdésekről számolt be, majd Darcsi Karolina, a Beregszászi Városi Tanács KMKSZ-frakciójának vezetője a testület munkáját összegezte.

Ezután Molnár D. István tájékoztatást adott az alapszervezet pénzügyéről, valamint tagsági létszámáról, mely 2023-ra sajnos 966 főre csökkent. Az ellenőrző bizottság beszámolóját Tótin Viktória ismertette.

A közgyűlésen jelen volt Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának misszióvezetője, aki elmondta: Magyarország abban érdekelt, hogy a keleti szomszédságában stabil, gazdaságilag fejlődő, demokratikus ország legyen, melyhez elsősorban arra van szükség, hogy mihamarabb helyreálljon a béke. A diplomata szólt a magyar kormány Ukrajnát segítő nagyszabású humanitárius segélyakciójáról, valamint a külhoni magyarok szülőföldön való boldogulását célzó támogatásáról.

Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke a KMKSZ tevékenységének fontosságát vázolta fel hozzászólásában, összegezte a megyei és járási KMKSZ-frakciók munkáját, s kiemelte a kitartás jelentőségét.

A KMKSZ Beregszászi Alapszervezetének munkáját a tagság megfelelőnek minősítette.

Az alapszabály értelmében a szervezet minden szintjén háromévente tisztújításra kerül sor. A közgyűlés egyöntetűen újra bizalmat szavazott Molnár D. Istvánnak, aki ezáltal újabb három éven át irányítja az alapszervezetet. Az elnök munkáját Orosz Géza alelnök, Mandzák Adrienn titkár, Darcsi Karolina, Hnatik-Riskó Márta, Fring Erzsébet és Huszár Péter elnökségi tagok segítik.

A közgyűlés végén Molnár D. István köszönetet mondott a bizalomért, valamint az elmúlt évek munkájáért, és reményét fejezte ki az elkövetkező időszak eredményességére, a békére.

(CsA/Kárpátalja hetilap)

Forrás: