Magyar közösségünkért végzett munkájukat ismerték el
Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke magas állami kitüntetéseket adományozott hét kárpátaljai magyar számára. Az elismeréseket ünnepélyes keretek között a beregardói Perényi Kultúrkúriában adták át a két kárpátaljai magyar külképviselet közös szervezésében. Az eseményen a magyar diplomaták, a családtagok és barátok mellett a jelölő szervezetek képviselői is jelen voltak.
Bacskai József ungvári magyar főkonzul méltó helyszínnek nevezte a gyönyörűen felújított beregardói Perényi-kúriát, ahol immár második éve adják át az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából odaítélt magyar állami kitüntetéseket az arra érdemesült kárpátaljai személyiségeknek. Az idei hét kitüntetett mind rászolgált az elismerésre, mind a heten csodálatos emberek, akiknek jelenleg nagyon nehéz körülmények között kell itt, Kárpátalján helytállniuk – fogalmazott a főkonzul, majd átadta a kitüntetéseket.
Horkay Mária nyugalmazott könyvelő, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alapító tagja, a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány munkatársa a kárpátaljai magyarság identitásának megőrzése, illetve a magyar nyelvű oktatás és kultúra, valamint a hagyományok ápolása érdekében végzett példamutató tevékenysége elismeréseként a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést vehette át.
Kocsis Mária, a Beregszászi Bethlen Gábor Líceum tanára ugyancsak a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést vehette át a kárpátaljai magyar nyelvű oktatás megmaradása, illetve fejlesztése érdekében végzett pedagógiai és közéleti tevékenysége, valamint a helyi tehetséggondozásban vállalt szerepe elismeréseként.
Komári Ibolya, a KMKSZ Kisbégányi Alapszervezetének elnöke, a Beregszászi Járási Tanács képviselője, a Kisbégányi Gimnázium igazgatóhelyettese a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vehette át a kárpátaljai magyarság megmaradása és anyanyelvű oktatása érdekében végzett odaadó munkája, valamint közösségépítő tevékenysége elismeréseként.
Magyar Vita, a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum igazgatója a kárpátaljai görögkatolikus közösségért végzett tevékenysége, valamint a Karácsfalvai Görögkatolikus Líceum elindulásában vállalt szerepe elismeréseként a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést vehette át.
Ráti Éva, a Nagydobronyi Napsugár Óvoda pszichológusa, a Nagydobronyi Református Líceum korábbi igazgatója Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült a kárpátaljai magyar oktatás és kulturális élet fejlesztését, valamint a nagydobronyi népi hagyományok ápolását szolgáló pedagógusi, illetve közéleti tevékenysége elismeréseként.
Takár Károly nyugalmazott sóbányász, sportszervező, a KMKSZ munkatársa a kárpátaljai magyarság megmaradásáért folytatott elkötelezett szolgálata, különösen a fiatalok identitásának megőrzése és erősítése terén végzett áldozatos tevékenysége elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vehetett át.
Seres János lelkipásztornak, a Péterfalvai Református Líceum lelkészigazgatójának tevékenységét ugyancsak Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetéssel ismerte el a magyar köztársasági elnök a szűkebb és tágabb közössége számára nyújtott lelkiismeretes szolgálata, áldozatos társadalmi tevékenysége, különösen a fiatal lelkészek körében végzett példaértékű nevelőmunkája elismeréseként.
A kitüntetettek közül Kocsis Mária úgy fogalmazott: „Hálás vagyok mindenekelőtt a Jóistennek, hogy itt lehetek. Másodsorban azoknak, akik erre a kitüntetésre felterjesztettek, elismerik a munkámat. Azt hiszem, hogy minden olyan kárpátaljai pedagógus megérdemelné, aki hittel a szívében azért dolgozik, hogy Kárpátalján megmaradjon a magyarság és a magyar oktatás.”
Komár Ibolya elmondta, 45 éve van a pedagógusi pályán, 30 éve vezeti a KMKSZ Kisbégányi Alapszervezetét. Fontos feladatként tekint a roma kisebbség integrációjának, felzárkóztatásának ügyére, amelyben vannak már szép eredményeik.
Ráti Éva a kitüntetés átvételét követően aláhúzta: „Hálás a szívem az Úrnak, hogy itt születhettem Kárpátalján, itt élhetem meg magyarságomat, itt tehettem a dolgomat, feladatomat, amit hiszem, hogy a Jóisten rám bízott tanárként, igazgatóként, pszichológusként.”
Takár Károly tudósítónknak elmondta: „Ez a kitüntetés számomra nagy megtiszteltetés. Hosszú ideje igyekszem a fiatalságot a mozgás és a sport szeretetére történő nevelés mellett nemzeti identitásában is erősíteni. Huszonöt éve annak, hogy a magyar zászlóval futunk, kerékpározunk Kárpátalja-szerte és annak határain túl is, ezáltal is tudatosítva mindenkiben, hogy mi, magyarok máig itt vagyunk őseink földjén. Ez az elismerés feltölt, újabb lendületet ad.”
Seres János lelkipásztor a mindenható Istennek adott hálát azért, hogy szolgálhatja őt és a magyar nemzetet Kárpátalján. Ugyanakkor elmondta, hogy ez az elismerés a feleségének is szól, hisz a gyermeknevelés terheit és más terheket átvállalva biztosította hosszú éveken át számára a lehetőséget az odaadó szolgálatra. Köszönetet mondott lányainak a háttérmunkáért, az iskola tanárainak és lelkipásztor társainak a közös szolgálatért.
Badó Zsolt