Szürtében és Nagydobronyban is volt megemlékezés

Június 4. a magyar nemzet összetartozására emlékeztet

Szürtében, a református templom kertjében áll a helyi közösség által kigondolt, megtervezett és a szürtei Jankovics Zsolt által megalkotott, a nemzeti összetartozást jelképező emlékmű, amely imára kulcsolt kezet ábrázol, és az Ima a nemzetért nevet kapta. Ezúttal a háborús helyzet miatt csak kevesen, néma főhajtással, koszorúval vagy egy szál virággal emlékeztek az Ungvárhoz közeli településen a 102 éve, 1920. június 4-én a Párizs melletti Versailles-ban, a Nagy-Trianon palotában aláírt trianoni békediktátumra, a magyar nemzet történetének máig legnagyobb tragédiájára. Az évforduló 2010-től már nem csupán gyásznap, hisz a Magyar Országgyűlés a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította június 4-ét, ami fontos üzenetet hordoz minden magyar ember számára, bárhol is éljen a világban.

A szürtei megemlékezésen Braun Éva, a KMKSZ Szürtei Alapszervezetének elnöke köszöntötte a megjelenteket, közöttük dr. Papp Ferenc ungvári magyar konzult, Őr Hidi Lászlót, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének alelnökét és feleségét, Puskár Árpád polgármestert, Kótyuk Zsolt református lelkészt, valamint Jankovics Zsoltot, a 2014-ben felavatott szobor alkotóját.

Kótyuk Zsolt imájában hálát adott a mennyei atyának Magyarország nemzeti kormányáért, és mindazért, amit Isten kegyelméből elvégezhet, ami példát jelenthet a világ számára. „Köszönjük, hogy ennek a nemzetnek lehetünk a tagjai. Köszönjük neked Istenünk, hogy neked úgy tetszett, hogy ilyen körülmények között tarts meg, őrizz meg, áldj meg és segíts meg bennünket…”– fogalmazott a lelkész, majd a jelenlévők közösen imádkoztak országunk békéjéért.

Őr Hidi László elmondta, hogy június 4-én minden évben megemlékezünk nemzetünk tragédiájáról, ugyanakkor ez az évforduló, ez az emléknap hivatott erősíteni minden magyar emberben az összetartozás érzését. A kárpátaljai magyar közösség helyzete kapcsán kiemelte: „A jelenünk siralmas, hisz a szomszédos nagyhatalom megtámadta Ukrajnát, az ország hadereje hősiesen küzd a terület integritásáért, a szülőföldért, a demokráciáért és a választott európai útjáért. Sajnos nem tudhatjuk, mi lesz ennek a véres konfliktusnak a vége. Itt, a templomkertben közösen imádkoztunk a békéért.”

Nagydobronyban a község központjában, a századik évfordulón felavatott, ifj. Hidi Endre szobrászművész által megformált, nemzeti összetartozásunkat szimbolizáló köztéri szobornál emlékeztek a helybéliek. A koszorúzás után a szervezők a jelenlévőket közös programra invitálták a Nagydobronyi Magyar Ház udvarára.

dózsa