102 évvel ezelőtt írták alá a trianoni békediktátumot
2010. május 31-én a Magyar Országgyűlés június 4-ét a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította az 1920-ban, ezen a napon aláírt trianoni békediktátum évfordulójára emlékezve. Az erről szóló, Nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről címet viselő törvényjavaslatot Kövér László (Fidesz) és Semjén Zsolt (KDNP) országgyűlési képviselők kezdeményezték. Az Országgyűlés a törvény elfogadásával kinyilvánította: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”. Sólyom László köztársasági elnök 2010. június 3-án aláírta a törvényt, és az 2010. június 4-én, napra pontosan a 90. évfordulón, hatályba is lépett.
Azóta Kárpátalja számos magyarok lakta településén minden évben megemlékeznek a magyar közösségünk számára szörnyű következményekkel járó eseményről, és hitet tesznek a magyar nemzet egysége mellett, melynek szerves része a kárpátaljai magyarság is.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) központi emlékünnepségeit felváltva az Ungvárhoz közeli Szürte református templomának kertjében lévő nemzeti összetartozás emlékművénél, az ugocsai Nagypalád református templomában, valamint Nagybégányban, a turulos oszlopnál tartotta az elmúlt években. A századik évfordulón, 2020-ban számos újabb emlékjelet avattak vidékünkön, például Nagydobrony központjában, a Hatrác-patak partján nemzeti összetartozásunkat szimbolizáló köztéri szobrot avattak, ifj. Hidi Endre szobrászművész alkotását.
Idén június 4-én öt településen szervez megemlékezést a KMKSZ: Nagypaládon, Mezőgecsében, Visken, Nagybégányban és Szürtében.
A Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség két éve, a trianoni békediktátum 100. évfordulójára hirdette meg először az Összetartozásunk Tüze kezdeményezést. Akkor hat kontinens 73 országában lobbant fel a láng, köztük természetesen a kezdeményező Kárpátalján is. Idén is meghirdették a cserkészek a tűzgyújtási akciójukat, amelyhez a különböző közösségek és helyszínek a gyujtsukmeg.ma honlapon, valamint a Facebook Összetartozásunk Tüze csoportján keresztül lehet csatlakozni, ahonnan minden érdeklődő tájékozódhat a hozzá legközelebbi helyszínről. Mindenütt a világon egy időben, 2022. június 4-én, budapesti idő szerint 20 óra 22 perckor gyújtják meg az összetartozásunkat szimbolizáló lángokat. Idén az Ukrajnában dúló háború miatt – annak mielőbbi befejezéséért – ezek a lángok a Béke Tüzei is lesznek.
dózsa