A mögöttünk maradt hétvégén egy kissé szomorú hangvételű, de egyben megindító és megható telefonhívást kaptam, amelyben arról értesültem, hogy Békésyné dr. Lukács Angéla beregszászi magyar konzul hatévnyi szolgálatot követően elköszön itteni állomáshelyétől, és máshol kap majd külképviseleti feladatot.
A konzul asszony az elmúlt több mint fél évtized során sokszor látogatott el Badalóba, hogy részt vegyen református magyar közösségünk valamilyen kulturális rendezvényén, és mindig fontosnak tartotta elmondani, hogy nagyon megérintette az itteni emberek hazaszeretete, identitástudata, a szülőföldjükhöz való ragaszkodásuk kinyilvánítása. Mint elmondta, Tisza-parti településünkön mindig jó volt együtt énekelni a Himnuszt és a Szózatot az alkalmakon ünneplőkkel.
Úgy gondolom, hogy a legtöbben közülünk mi is hálás szívvel fogadtuk a konzul asszony építő, biztató és lélekmelegítő üzeneteit, megnyilvánulásait, amelyek rendre megerősítést jelentettek közösségünk számára!
Békésyné dr. Lukács Angéla általam szeretné tolmácsolni üdvözletét és köszönetét településünk minden lakosa számára, mint mondta, egy életre a szívébe zárta a badalói emberek szívélyes vendégszeretetét, akik gondosan ápolják őseik és az egykoron itt járt Petőfi Sándor emléklét.
A magunk részéről mi is hálás szívvel emlékezünk a konzul asszonnyal történt találkozásokra, Isten áldását kérjük családjára és további szolgálatára, és ha újra Kárpátaljára vezeti a sors, Badalóban mindig szeretettel várjuk!
Jakab Lajos,
a KMKSZ Badalói Alapszervezetének elnöke