Immár több mint egy hónapja tart az orosz-ukrán háború, amelynek már eddig is sok ukrán állampolgár, köztük nők és gyermekek estek áldozatául. Számos honfitársunk kényszerült rá, hogy elhagyja szülőföldjét és az ország más részeiben vagy külföldön keressen menedéket.
Kárpátalja lakosai, köztük a magyarok is, mindent megtesznek, azért, hogy az Oroszország agressziója okán otthonukat elhagyni kényszerülőket befogadják, ellássák. Ebben nagy segítséget jelentett a magyar kormányzat támogatása, amely eddig is jelentős humanitárius segítséget nyújtott Ukrajnának, s befogadta a Magyarországra menekülteket.
A nemrég lezajlott magyarországi parlamenti választás eredménye bizakodással tölthet el bennünket atekintetben, hogy a magyar kormány továbbra is felvállalja majd mind az ukrajnai menekültek gyámolítását, mind az Ukrajnában nehéz körülmények közé került honfitársainknak a megsegítését.
Bízunk benne, hogy a magyar kormányzat a háború, illetve a védelmi felszerelések szállításának vonatkozásában továbbra is a NATO döntések, a gazdasági szankciók vonatkozásában, pedig az Európai Unió döntéseinek értelmében eljárva továbbra is segíti majd Ukrajnát.
Örömmel konstatáljuk, hogy Magyarország kezdettől fogva támogatta Ukrajnának az Európai Unióba történő gyorsított felvételét.
Kérjük a magyar kormányt, hogy minden lehetséges módon továbbra is segítse Ukrajnát, s lehetőségei szerint mozdítsa elő a fegyveres konfliktus beszüntetését és a tartós béke megteremtését.
Ungvár, 2022. április 4.