Tekintettel a háborús helyzetre a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) szeretne segítséget nyújtani azon honfitársainknak, akik helyben nem orvosolható súlyos egészségügyi problémákkal küzdenek. A magyarországi egészségügyi intézmények lehetőségeit helyi koordinálással igénybe véve segítenénk betegeink gyógyulását.
Ebből a célból olyan segélyvonalat indítunk, amelyen azok jelentkezhetnek, akiknél életmentő műtét szükséges, veszélyeztetett terhesség áll fenn, illetve más olyan súlyos és sürgős egészségügyi probléma merült fel, amely Kárpátalján jelenleg nem oldható meg.
Jelentkezni a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány 0507058549-es telefonszámán, vagy a munkacs.alap@gmail.com e-mail-címen lehet.
A jelentkezést követően kérjük, hogy az igénylők az alábbi információkat elektronikus úton juttassák el:
- A beteg személyes adatai ukrán nyelven (név, születési dátum, lakcím, telefonszám, s ha van, e-mail-elérhetőség). Amennyiben a beteg kiskorú, a szülő adatai is.
- Az egészségügyi probléma leírása.
- Az egészségügyi beavatkozás szükségességének, illetve egészségügyi állapot orvosi igazolása.
A jelentkezést követően az orvosszakértő véleményének figyelembevételével megpróbáljuk megszervezni a magyarországi egészségügyi ellátást, melynek eredményéről a jelentkezőt értesítjük.
Kérjük, hogy csak azok jelentkezzenek, akiknek haladéktalanul és indokoltan van szükségük segítségre!