A „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány 2021. évi munkájáról, a különböző pályázati kategóriákról és a támogatási programok folytatásáról adott interjút lapunknak Gulácsy Géza, az Alapítvány igazgatója.
– Az elmúlt évben az anyaország felől zavartalanul érkeztek a külhoni magyarok szülőföldön maradását szolgáló támogatások, bizonyos ukrajnai események azonban negatívan befolyásolhatták a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány zökkenőmentes munkáját. Ezek fényében az Alapítvány igazgatójaként mit emelne ki a 2021-es évre vonatkozóan?
– Az elmúlt időszak politikai történései, illetve az elhúzódó járványhelyzet nem könnyítette meg Alapítványunk munkáját. Több támogatási kifizetés a vártnál jobban elhúzódott. Ennek ellenére a járványelőírások betartása mellett sikerült teljes egészében elvégezni a ránk rótt feladatokat. Összesen közel negyvenezer pályázatot fogadtunk be, amelyek közül csak mintegy kétszáz bizonyult érvénytelennek. A személyi pályázatokon túlmenően közreműködtünk néhány más támogatás továbbításában is.
– Hozott-e változásokat a 2021-es év a különböző támogatási programok, valamint az ezekre folyósított összegek tekintetében az elmúlt évekhez képest?
– Az elmúlt évben a különböző pályázati kategóriákban juttatott összegek többsége nem változott az előző évekhez képest. Örvendetesnek mondható, hogy többéves kérésünknek megfelelően az oktatási-nevelési támogatás hallgatói kategóriájában jelentősen megnövelték a támogatási összeget. Ennek köszönhetően közel tízszeresére emelkedett a pályázatot benyújtó főiskolások, egyetemisták száma. Sikerült kibővítenünk a támogatási rendszert, a gyermekjóléti szolgáltatást és ellátást, illetve a fogyatékkal élők és más sajátos igényekkel rendelkezők ellátását biztosító intézmények dolgozóival is. Ugyancsak sikerült bekapcsolnunk a pályázatba az egészségügyi intézmények kisegítő dolgozóit is. Ugyanakkor a kedvezőtlen forint-euró-hrivnya árfolyam az előző évhez képest némileg csökkentette az egy pályázó által kapott támogatási összeget. Itt kell megemlítenünk, hogy a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. időközben megszüntette a regionális pályázati kategóriát, így azok feldolgozásával már nem foglalkoztunk.
– A jövőben bízhat a kárpátaljai magyarság a támogatási programok folytatásában, esetleg lesz-e változás?
– A jövő évben parlamenti választások lesznek Magyarországon. Úgy véljük, hogy amennyiben nemzeti érzelmű kormány alakul majd, nem lesz akadálya a programok folytatásának. A pályázatok feltételrendszerének jóváhagyását követően alapítványunk továbbra is készen áll azok lebonyolítására, illetve kész közreműködni egyéb jótékony célú programok megvalósításában is.
Csuha Alexandra