Tanszercsomagot kaptak a beregszászi járási magyar tanintézmények elsősei

Immár nyolcadik éve ajándékozza meg tanszercsomagokkal a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Beregszászi Középszintű Szervezete a járás magyar iskoláinak elsős tanulóit.

A Szövetség munkatársai az első tanítási félév utolsó hetében juttatták el az iskolai tanszereket tartalmazó nagy méretű füzettartókat a magyar elsősök számára.

Az iskolaigazgatók és a tanárok is rendkívül hálásak az ajándékokért, mert elmondásuk szerint a csomagban található tanszerekre mindig szükség van, és bármikor óriási segítség a szülők, valamint a tanítók számára egyaránt.

A pedagógusok mellett természetesen az ajándékot megkapó, legkisebb tanulók örülnek a legjobban: minden oktatási intézményben fülig érő szájjal vették át a nevüket tartalmazó, fiúknak és lányoknak készített ajándékcsomagokat.

Molnár D. István, a KMKSZ Beregszászi Alapszervezetének elnöke elmondása szerint a már nyolc éve folyamatosan megrendezett jótékonysági akció elengedhetetlen elem a kisiskolások téli szünidőjét megelőző hetekben. „Ezúton szeretnénk megköszönni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek és Magyarország Kormányának a támogatását, amely nélkül nem valósulhatott volna meg az akció” – nyilatkozta az alapszervezet elnöke. A csomagok tartalmát a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség vásárolta meg és állította össze a kis nebulók számára.      

SD